Skip to main content
Kereskedelem

Változások a mobilparkolásban

By 2014. június 23.

Szórólapokon terjesztik, hogy július 1-től megváltozik a mobilparkolás, idézzük „az új rendszerben minden mobilparkolási szolgáltató országos lefedettségű szolgáltatást nyújt, ezért Ön az ország minden közterületi fizető parkolási övezetében saját mobilparkolási szolgáltatóján keresztül parkolhat.” Így van, alább mellékeljük a szórólapot, ha valaki nem jutott volna még hozzá, pedig érinti a dolog, na meg érdekességképp összevetjük még kicsit megyeszékhelyünk árait az ország más pontjaival is.

A Nemzeti Mobilfizetési Zrt. honlapján megnézhető egész Magyarország parkoló-adatbázisa, amiből kiderül, hogy Eger fizetős zónái közül a legolcsóbban (Pl. Tűzoltó tér) 200 forintba, míg a legdrágábban (Pl. Kossuth Lajos utca) 360 forintba kerül egy óra álldogálás. Kíváncsiságból utánagörgettünk, hogy más városokban hogyan alakulnak az árak, Miskolcon és Pécsett például valamivel olcsóbb az élet, előbbiben 150 és 340 forint között-, utóbbiban pedig 100 és 300 forint között parkolnak a helyiek, a Siófokiak nagyjából a mi cipőnkben járnak, ők 160 és 320 forint közti díjért hagyhatják el az autójukat egy órára, a Soproniak, Tihanyiak viszont pár forinttal többet hagynak az automatában, sorban 400 és 420 forinton alakulnak esetükben a legmagasabb tarifák. Akit nagyon felcsigázott a dolog, annak linkeljük a 7 oldalas pdf dokumentumot, ahol Ráckevétől Mosonmagyaróvárig átböngészhető az ország egésze.

mobilparkolas