Skip to main content
Fejlesztés

18 új térfigyelőkamera érkezik a városba

By 2014. június 26.4 hozzászólás

Elfogadta a közgyűlés azt a rendelettervezetet, ami 18 új térfigyelő kamera kihelyezését tervezi Eger belterületén. A helyszínek változatosan alakultak, Felnémettől a Lajosvárosig szinte minden városrész kaphat majd a készülékekből. Az új helyszínekről alább mutatunk egy listát, illetve linkeljük a térképünket is, amin az összes térfigyelő kamera meg van jelölve, így már az újak is. Utóbbiak helyzete nyilván még csak hozzávetőleges, kihelyezés után tudunk majd pontosítani rajtuk. Érdeklődőknek csatoljuk továbbá az ide vágó közgyűlési anyagot is, csak ezzel óvatosan kell bánni, mert kattintás után azonnal letöltődik a cuccos. Az Önkormányzat közleménye a felsorolás után olvasható a fejlesztésről. Ott már csak 17 kameráról írnak, hogy az egyik hová tűnt, és pláne, hogy melyik az, amelyik hiányzik, nem tudjuk, mindegy, majd élőben meglátjuk.

  • Telekessy u. – Trinitárius u. – Arany J. u. (kereszteződésénél lévő közterület)
  • Vécseyvölgy u. – Zoltay István u. (kereszteződésénél lévő közterület)
  • Végvári vitézek tere
  • Károlyi Mihály u. (szelektív hulladék lerakó környezete)
  • Tinódi u. – Mocsáry u. kereszteződése (harangláb előtti közterület)
  • Sas u. – Kertész u. (kereszteződésnél lévő közterület)
  • Baktai u. – Csokonai u. – Kisasszony u. (kereszteződésnél lévő közterület)
  • Baktai u. – Hatvanasezred u. (kereszteződésnél lévő közterület)
  • Kertész u. – Homok u. (kereszteződésénél lévő közterület)
  • Kertalja u. – Iskola u. (kereszteződésénél lévő közterület)
  • Rákóczi út (Viadukt környezeténél lévő közterület)
  • Kovács Jakab u. – Felvégi u. (kereszteződésénél lévő közterület)
  • Sas u. – Ady E. u. (kereszteződésnél lévő közterület)
  • Köztársaság tér
  • Felnémeti MÉH telep (környezetében lévő közterület)
  • Külsősor úti MÉH telep (környezetében lévő közterület)
  • Széchenyi út (volt orvosi rendelő előtti közterület)
  • Petőfi út – Mindszenthy Gedeon út (kereszteződése előtti közterület)

 

TOVÁBB BŐVÜL AZ EGRI TÉRFIGYELŐ KAMERARENDSZER

Miután májusi ülésén az egri térfigyelő kamerák számának növeléséről döntött Eger Közgyűlése, széleskörű egyeztetés kezdődött a Polgármesteri Hivatal szakirodái, a lakosság és az önkormányzati képviselők között. A Közgyűlés tagjai igen aktívak voltak, így június 26-án a testület döntést hozhatott arról, hogy 17 újabb helyre kerül képfelvevő berendezés.(Miután fix- és mobil kamera is csak az önkormányzati rendeletben meghatározott helyekre kerülhet, szükséges volt az erről szóló rendelet módosítása.) A döntéssel összesen már 45 helyszínen van lehetőség arra, hogy ott a Közterület-felügyelet kamerát helyezzen el, s ezzel elősegítse az értékek védelmét, erősítse a közbiztonságot, valamint segítse a rendőrség bűnmegelőzési munkáját.

Az önkormányzat az elmúlt időszakban 7 mozgatható és 10 rögzített kamerát vásárolt közbeszerzési eljárás keretében, összesen 19 millió Ft-ért. A képfelvevők telepítését július 3-i szerződéskötést követően kezdi el a kiválasztott kivitelező. Ahhoz, hogy a lakossági és képviselői igényeknek megfelelő bővítést hajthasson végre az önkormányzat, Habis László polgármester javaslatára a Közgyűlés a június 26-i ülésen további 4 millió Ft átcsoportosítását támogatta erre a célra. (Ezzel az átcsoportosított 4 millió Ft-tal egészült ki a költségvetésben rendelkezésre álló 15 millió Ft önerő, s így lett a teljes közbeszerzési érték 19 millió Ft.)

A kamera-rendszerbe újonnan létesített közparkokat is bevonnak, ahol értékes köztéri alkotások és utcabútorok állnak, hiszen az egriek közösségét gazdagító, frissen létrehozott értékeket meg kívánjuk védeni a vandalizmustól. Ilyen helyszín a június 26-án felavatott Nemzedékek tere, ahol Rostás Bea Piros Generációk nevű alkotása áll.

Az egri térfigyelő kamerarendszer folyamatosan bővül, a pályázati lehetőségeket is folyamatosan figyelik a Polgármesteri Hivatal munkatársai.

Önkormányzati közelmény

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Lényegesen árnyaltabb a megosztás mivel eddig szinte csak a belvárosban volt .A Rákóczi, és Malom útnál eddig is volt a volt 3 iskolánál .Most a felüljáró térsége megint kap. A Felső város továbbra sincs elkényeztetve annak ellenére hogy itt lakik a város lakosainak jelentős része .

  • Cséfalvay Gyula szerint:

    Véleményem: Jól szerkesztett, egyre tartalmasabb honlap.
    Miért kell nyelvi „leleményekkel” tönkretenni a szép, tisztességes szerkesztői munkát!?

    Például: csak ebben az egy cikkben: „térfigyelőkamera érkezik a városba”
    vagy:
    „azonnal letöltődik a cuccos” -ezt olvasva azonnal végigfut a hátamon a hideg. Érzékelem, hogy nem nekem, nem az én érdekemben írják, hiszen én nem tudom, nem értem, mi az a cuccos. Tudok letölteni, konvertálni, tömöríteni, CAD rendszereket használni, PS-ben fotót szerkeszteni, de nem tudom: mi az a „cuccos”. És akkor már menthetetlenül régimódinak, vén hülyének érzem magam. Nem lehetne ezt elkerülni? (Tudom, ne olvassam ezt az oldalt…de ha egyébként érdekel és jó, akkor miért nem lehet velünk, vén konzervatívokkal is törődni?)

  • Meregzacsko szerint:

    Egyet ertek a fenti irt sorokkal,en is szeretnem megtudni,hogy mi az a ” cuccos” remelem ” egy egri ” felvilagosit !

  • eszem szerint:

    ÉN IS RÉGIMÓDI VAGYOK – SŐT A MUNKAADÓKNAK ,, DUPLÁN ,, ÖREG DE AZÉRT ÉN MÉG ÉRTEK ,, IGY ,, IS CUCCOS – ANYAG VAGYIS NEM 12%GYÜMÖLCSÖT – HA AZ VAN BENNE – HANEM 30-40 ESETLEG 50 % GYÜMÖLCS VAN BENNE ??? A CUCC AZ A LÉNYEG A NÉVADÓ DE RAGOZHATJUK …. VISZONT ÉN MEG AZT NEM ÉRTEM ANNYI EGYHÁZI ISKOLA VAN – IMÁDOM – DE NEM CSAK ITT DIVAT HANEM MINDENHOL FŐLEG A FIATALOK KÖRÉBEN . NEKEM RÉGIMÓDINAK ABBAN AZ IDŐBEN ERRE AZT MONDTÁK – ÉS EZT ITT A ,, PAPOK VÁROSÁBAN,, NAGYON JÓL KELL TUDNI – IMÁDNI CSA K – ISTEN-T LEHET.