A kevésbé izgalmas nevű Diana söröző a már annál érdekesebb elnevezésű NIVÁK épületében, vagyis a Neumann Ifjúsági Vállalkozói Központnak a földszintjén kapott helyet, a Cifrakapu út 158-as szám alatt. Egy lakótelepi sörözőről van szó alatta, ami valamiért a hangulatán is érezhető, mindenesetre mi imádjuk az ilyen kocsmákat, úgyhogy nálunk egyből nyert a hely.
Valószínűleg helyhiány következtében a Diana pultja leghátul, ráadásul elforgatva található, így a kiszolgáló egy nagyon kreatívan, a falra szerelt tükörből látja a bejövőket. A beltér egyébként modern, az meg hát a helyzet komikuma, hogy a falra szerelt, kb 5 cm vastag plazmatv árnyékában egy körülbelül ezeréves számítógép igyekezett kielégíteni a kor igényeit, de annak is megvolt azért a maga varázsa. A szórakozásról egyébként egy csocsó és egy viszonylag nagyobb, az úttól bokorral elkerített terasz is gondoskodik. Korábban nem tudjuk, mi volt a hely, de gyanús, hogy nem sörözőnek épült, a mosdóhoz vezető széles folyosón ugyanis olyan hangszigetelt, párnázott ajtó volt, amit ugyancsak a lakótelep gyerekorvosi rendelőjében láttunk még annak idején, fénykorunkban. Vicces egyébként, hogy a kocsma szomszédja egy autósiskola, így, ha bátortalanok vagyunk, itt lehet alapozni a biztos bukásra :)
Beltér | Vendégek | Kiszolgálás | Mosdó | Ár | |
Igipop | 4 | 3 | 4 | 4 | Üveg Borsodi 280,- |
Sasi | 4 | 2 | 3 | 3 | |
Átlag pontszám: 3,4 |
Fölötte pedig a neumannos diákoknak tartanak órákat :)