Frissítés: A söröző 2016-ban bezárt.
A Leányka úti Zöld sárkány eszpresszó, alias Süsü egy ízig-vérig főiskolás hely, nincs ugye nehéz dolga ilyen téren, hiszen gyakorlatilag már a campuson belül található, közvetlenül egy 400 fős kollégiummal szemben.
A söröző egyébként nagyon pici, egyetlen beltérből áll, és előtte is csak két asztalnak van hely. Odabent ugyan szintén van két asztal, de ha ezeknél ülnek, akkor már szűkös a mosdó megközelítése, ami a pult mellett található. Szórakoztatóelemek közül egy sarokba feltett TV áll mindössze rendelkezésre, ami kár, pedig tök el tudtunk volna képzelni egy biliárdasztalt is középre. A Süsü legnagyobb hiányossága, hogy nincs rajta hátsó ablak, ráadásul a „teraszáról” sem lehet a városra látni, pedig igazán jó adottságai lennének ilyen téren. Kár, hogy sátortetővel épült, pedig tök jó lenne kiülni a tetejére, nem csak azért, mert azzal megnőne a befogadóképessége, de azért is, mert közel varázslatos élmény lenne ott naplementekor sörözni. Árait tekintve egyébként egy átlagos hellyel van dolgunk, vagy ha a cserében nyújtott szolgáltatásokat nézzük, akkor egy drágábbal, korsó Borsodink 300 forintba került. Ami nagyon jó a helyben, az nyilván az elhelyezkedése, egy elmaradt órát is tökéletesen el lehet tölteni benne, na meg elé kiülve a hegyre igyekvő főiskolás lánykákban is lehet gyönyörködni, ez azért nem olyan rossz időtöltés.
Beltér | Vendégek | Kiszolgálás | Mosdó | Ár | |
Igipop | 3 | 4 | 3 | 3 | Korsó Borsodi 300,-
|
Sasi | 2 | 3 | 3 | 2 | |
Erika | 3 | 4 | 2 | 3 | |
Ádám | 3 | 3 | 3 | 2 | |
Átlag pontszám: 2,9 |
Sörtérkép
Sörtérképünkön mindent gyűjtünk, ahová jóízűen beülhetsz egy sörre Egerben! Kocsmákat, büféket, bárokat, kávézókat és olyan éttermeket, ahol elbírja a hangulat, ha csak egy sört rendelsz. Ha te is szeretsz felfedezni helyeket, oszd meg élményeidet, és segíts naprakészen tartani Eger Sörtérképét!