Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Kezdődik a Garzonház felújítása

By 2014. július 7.3 hozzászólás

Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósuló „Szala városrész szociális rehabilitációja” című projektnek köszönhetően megkezdődik a Garzonház felújítása, amely a 2014-ben induló beruházások közül az egyik legkiemeltebb szerepű Egerben. A teljes projektet az Európai Unió több mint 345 millió forinttal támogatja, ezt kiegészíti az önkormányzat, így a teljes költség megközelíti a félmilliárd forintot, ennek része a Garzonház megújulása is.

Az épület 1983-ban épült alagútzsalus építési technológiával, földszint + 10 emeletes. Az épület meglévő hőszigetelési tulajdonságai az építés idején érvényben lévő előírásoknak megfeleltek, a mai energetikai, környezetvédelmi előírásoknak, illetve gazdaságossági igényeknek azonban már nem. A lakások homlokzati nyílászárói fa szerkezetűek, az épület felmenő szerkezete monolit vasbetonból készült, a falak hőszigetelése a mai követelményeket nem elégíti ki. Ennek következtében a házban található lakások lakókomfortja folyamatosan romlik, fenntartási költsége pedig nő. Az épületszerkezeti elemek felújításának tetemes költségeit a tulajdonos önkormányzat mindeddig nem tudta felvállalni. A ma elvárható, kulturált lakhatási körülmények megteremtése csak az épület szerkezeti és energetikai korszerűsítése révén valósítható meg. A felújítás és korszerűsítés után emelkedik a lakások komfortfokozata, így az ingatlan újra értékes részévé válhat az önkormányzat bérlakásvagyonának.

A Garzonház felújítása a következő tevékenységeket foglalja magába:

  • a teljes falszerkezet külső hőszigetelése
  • az első fűtött lakószint alatti födém hőszigetelése
  • lapostető hő- és vízszigetelése
  • a külső nyílászáró szerkezetek felújítása illetve cseréje
  • az érintett bádogos szerkezetek cseréje
  • a javított falfelületek festése, mázolása

Néhány statisztikai adat:

  • A lakások száma a felújítandó épületben: 198 db
  • Felújítással érintett falfelület nagysága: 11 967 m2
  • Cserélt nyílászárók száma: 835 db

Pénzügyi adatok:

  • A felújítás összköltsége: 245 000 000 Ft + ÁFA
  • Ebből támogatás: 181 890 408 Ft + ÁFA
  • Az önkormányzat saját forrása: 63 109 592 Ft + ÁFA

A 198 db lakást érintő bérház felújításával a város egyszerre több cél elérését is támogatni kívánja. Egyrészt a város a kiválasztott és gazdaságosan felújítható ingatlanok bérlőinek szeretne minőségi életkörülményeket és lakókörnyezetet biztosítani, illetve saját beruházásaival ösztönözni a környéken élőket a magánfelújításokra, egy esztétikusabb utca- illetve városkép kialakítása érdekében. Másrészt javítani kívánja a kezelésében lévő ingatlanállomány műszaki állapotát, középtávon pedig az eddigi gazdaságtalanul fenntartható bérlakás-állomány folyamatos megújításával, fejlesztésével a működtetés területén is eredményeket kíván elérni. A szociális bérház felújításával Eger város önkormányzati bérlakás állományának 20%-a újul meg, ami jelentős mennyiségnek számít.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Remélem az a napszívta lószerű torzó is eltűnik onnan és nem festik rá az új burkolatra.

  • eszem szerint:

    Mikor ??? mert tavaly összel is ezt ,, eljátszották ,,….

  • petii szerint:

    Egy nagykalap szar amit itt müvelnek!Szakmunkás bizonyitványa 99%-ának nincs.Tele van magukat ((szakember))-nek kikiáltó (Vállalkozóval)!Akik feketén dolgoztatnak,ergó,nem is fizetik ki.