Skip to main content
Szabadidő

Egy honlapon négy nyitva tartás a kalandparkhoz

By 2014. július 10.július 13th, 2014

Nem olyan régen, a Márai Központhoz kapcsolódva nyitott meg egy apró kalandpark a Szépasszony völgyben – túl nagy hírverése nincs ugyan, de létezik azért és képekről nézve nem is olyan rossz. Mivel érintetté váltunk benne, megnéztük a nyitva tartási idejét, már miután sikerült megtalálnunk egyáltalán a látogatóközpont átfogó oldalán a parkra vonatkozó részt.

12747468233_c63ca01fd7_o

Akadály-Völgy Játszópark – Forrás: EKMK

A lapon rögtön az első sor nekünk szólt: „A Játszópark minden nap, 11-től 17 óráig látogatható. Várjuk sok szeretettel látogatóinkat. Belépési díj: 200 Ft”. Zsír, akkor indulhatunk is- gondoltuk, de ha már megnyitottuk a honlapot, csak tovább olvastuk, és milyen jó, hogy így tettünk, hiszen a második bekezdésben ez állt: „A Játszópark minden keddtől vasárnapig, 10-től 18 óráig látogatható.” Magyarázatra számítva még lentebb görgettünk, mire a „FELHÍVJUK KEDVES LÁTOGATÓINK FIGYELMÉT, HOGY A JÁTSZÓPARK NYITVATARTÁSA AZ ALÁBBIAK SZERINT VÁLTOZIK: 2014. JÚNIUS 15- 2014. SZEPTEMBER 15 KÖZÖTT MINDEN NAP 11- TŐL 20 ÓRÁIG TART NYITVA!” üzenettel találtuk szemben magunkat. Ez tűnt a legfrissebbnek, és egyben a leghitelesebbnek, így őt könyveltük el igaznak, zárásképp mindenesetre azért még jót mosolyogtunk a negyedik, szövegtől elkülönülten álló táblázaton, miszerint vasárnap-hétfőn zárva tart a park, keddtől szombatig pedig 10 és 16 óra között mehetnek a látogatók. Nagyszerű, most már mindent tudunk :)

Update!

A cikk megjelenése után frissítették a tárgyalt honlapot, így már csak egy nyitvatartási idő olvasható rajta, vagyis kettő, de a másik a Látogatóközponthoz tartozik. Kalandozni vágyók így szeptember 15-ig már egyértelműen minden nap 11 és 20 óra közt mehetnek a parkba.