Skip to main content
Belvárosi rehabilitáció

Áthelyezik a Dobó téri illemhelyet

By 2014. július 17.7 hozzászólás

Annak idején a belvárosi rehabilitáció kezdete előtt volt egy nyilvános mosdó a Centrum parkolóban, a főtértől kb. 50 méterre. Jó is volt ez így, feltételezzük a tervezők is így gondolták első körben, hiszen az összes látványtervre rákerült a kis építmény, sőt, arról volt szó régebben, hogy majd akadálymentesítik az illemhelyet, ennek volt ideiglenes megoldása ugye egy ideig a kerekesszékeseknek kihelyezett mobil WC. Ahogy intenzívebben hozzáláttak a közben Gárdonyi térnek keresztelt parkoló felújításához, csutkára lebontották az illemhelyet – ejha, ezt aztán jól felújítják – gondoltuk is magunkban, amikor éppen köztéri WC-ken elmélkedtünk elalvás előtt. Aztán láttunk egy riportot a TV Egerben az érintett térről, amiben mutattak egy mosdó nélküli tervrajzot. Megvakartuk a fejünket és írtunk Tuza Róbertnek, a Városüzemeltetési Iroda vezetőjének (aki a riportban is nyilatkozott), hogy most akkor mi lesz és hogy? Tuza Róbert stílszerűen mondva leszart minket, mindegy, lassan egy hónap távlatából sem tudtuk meg tőle, hogy hová menekülhet jövőre, akinek nagyon kell menekülnie a belvárosban. Állítólag a Bajcsy tömbbelsőbe helyezik át a mosdót, aminek a tervezése még csak most kezdődött el – erről ha tényleg oda építik, majd később kifejtjük, hogy szerintünk miért nem a legjobb ötlet, addig meg bízunk benne, hogy a szakemberek is hozzánk hasonlóan gondolkodtak és nem egy alapvetően is lepusztult tömbbelsőbe akarják eldugni a főtérhez kapcsolódó mosdót.

gardonyigezater

A Gárdonyi Géza tér tervrajza két ujjal

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • WC-s bácsi szerint:

    A nyilvános wc a legújabb információk szerint a mostani Tourinform iroda helyére kerül, azt alakítják át. Maga az iroda az 1552 boltba költözik, 1 fallal arrébb.

  • A Centrum parkolóból elhelyezni a mosdót bizony nagy felelőtlenség. Az ide látogatóknak igy is nagy problémát okoz az illemhelyek keresése Eger belvárosában.

  • Piacos Joe szerint:

    Tök mindegy hová teszik,ha sehol avárosban nem jelölik a pontos helyét.2 azaz kettő éve jeleztem a tájékőztatás hiányát,többek között a kozmeghallgatáson is.Sósalpolgármester úr akkor azt a választ adta,hogy mrgvizsgálják az általam jelzett problémát,sőt az egész városi illemhely kérdést.Erről levélben is megerősített.Szerintem mindenki kitalálja mi történt.Semmi!Amúgy sem állunk túl jól az illemhelyek számát és a szolgáltatás minőségét illetően.Személyes tapasztalat!Ha valakit érdekel szívesen elmondom a részleteket.Ja amúgy a parkolóházban van egy illemhely,ingyenes és akadálymentesített.De természetesen ez sincs „kitáblázva”.

  • Jumurdzsák szerint:

    Nem baj, majd oda szarik és húgyozik mindenki, ahol éppen rájön a szükség. Mindenki végezze a dolgát otthon, a hülye turista meg tartsa vissza, vagy üljön be ebédelni valahová, ahol a WC-t is használhatja. Bravó Habis úr, bravó Rátkai főépítész úr, bravó képviselőurak és hölgyek!!! Csak így tovább a tahósodásban, bunkósodásban. Eger „ékszerdoboz”? Egy kupleráj inkább.

  • egri zsivány szerint:

    Á, ilyen csúnyán nem szabad írni, a hozzászólást moderáltuk :(

  • Hábermájer szerint:

    Hááát! Azért az nem semmi! Eger főterén egy klotyó.!! Ez biztosan egy világ csúcs lesz. Vagy világ csúfja?

  • Teo szerint:

    Én úgy hallottam, hogy a Gárdonyi téren 4, a Dobó téren meg hat TOY TOY műanyag klotyót helyeznek el, ugyanis a jobb kihasználtság érdekében időnként szavazófülkévé lesz átalakítva :-D