Skip to main content
Fejlesztés

A kórház területére költözik a tüdőgondozó

By 2014. július 22.2 hozzászólás

Biztosan sokan hallottak róla mostanában, hogy július 15-én aláírták az építési kivitelezési szerződést a kórházunk felújításáról, melynek következtében ezen a héten már várhatóan el is indul a munka a konyha lebontásával. Nem csak ezzel, de másik öt épülettel is kevesebb lesz hamarosan az intézmény területén, érdekes változás lesz továbbá, hogy a piac melletti területre költözik majd a jelenleg külső helyszínen működő igazgatóság, és tüdőgondozó. Utóbbira kaptuk fel jobban a fejünket, az intézet jelenleg ugyanis egy tetszetős kis érsekkerti villában húzza meg magát, kíváncsian várjuk az épület későbbi sorsát. Abban csak bízni tudunk, hogy nem a Széchenyi utcai – azóta szintén kiürített – kórházszárny sorsára jut a ház, ha nem tudnak vele mit kezdeni, mi például szívesen beleköltöznénk, ígérjük, cserében a füvet is lenyírjuk körülötte néha.

korhaz1

Ilyen lesz az új tömb. Forrás: www.mfkh.hu

A 2015. november 30-án záruló beruházásra elsősorban azért van szükség, mert a kórházunk mind infrastruktúráját, mind műszerezettségét tekintve is a legrosszabbak közé tartozik a megyei kórházak sorában, ez változhat meg hamarosan mintegy 6 milliárd forintból. A fejlesztésről szóló részletesebb tájékoztatás a kép alatt olvasható.

korhaz2

Más szögből pedig ilyen lesz az új tömb. Forrás: www.mfkh.hu

Közel 6 milliárd forintból újul meg az egri Markhot Ferenc Kórház

Aláírták az építési kivitelezési szerződést a közbeszerzési eljárásban kiválasztott konzorcium tagjai ma a Megyeházán, a „Szervezeti és infrastrukturális megújulás az egri Markhot Ferenc Kórházban” című pályázat nyitórendezvényén. Az intézmény 2010-ben a Társadalmi Infrastruktúra Operatív Program (TIOP2.2.4) keretében nyert 4,4 milliárd forintot a kórház épületrendszerének és technikai eszközeinek megújítására. A szükséges önrészt a Heves Megyei Önkormányzat biztosította, a pályázat teljes költsége közel 5 milliárd forint. Időközben a Kormány további közel 1 milliárd forint támogatást ítélt meg a felmerült többletköltségek fedezésére. Dr. Fűtő László, a kórház főigazgatója arról tájékoztatott, hogy a kórház nem csak az Eger környékén élők, hanem a mezőkövesdi és az ózdi térség lakosságának ellátását is javítja. A megyei kórházak közül az egri az egyik leghátrányosabb helyzetű, ám a 6 milliárdos beruházást követően már adottak lesznek a lakosság korszerű, biztonságos ellátásának feltételei.

Dr. Török Krisztina, a projekt kedvezményezettje, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: a valódi kedvezményezettek azok a kollégák, akik jövő évtől már az új, korszerűbb kórházban gyógyíthatnak. Továbbra is szükség van arra az összetartásra és türelemre, ami eddig is jellemezte a kórházban dolgozókat.

Eger büszke hagyományaira, történelmi értékeire, ugyanakkor a jelenben is vonzó életminőséget kell biztosítani az itt élőknek, Egernek versenyképes gyógy-idegenforgalmi ellátással rendelkező várossá kell válnia. Ezt a beruházást a funkcionális privatizációt átélt kórház, valamint jelen és a jövő generációi is megérdemlik – hangzott el Habis László, Eger város polgármestere köszöntőjében. Ez a rekonstrukció sorsdöntő számunkra, a kihívás a belváros vagy a vár rehabilitációjához mérhető. 2010 óta sok idő eltelt, a projekt megvalósítására irányuló szándék változatlan maradt, ám számos, előre nem látható kihívás hátráltatta a pályázat megvalósulását – hangsúlyozta a megnyitók dr. Pajtók Gábor kormánymegbízott. A várakozás egyre csak nőtt és bár számos fontos esemény zajlott le a magyar egészségügyben és az intézmény életében – tulajdonosváltás történt, új betegutakat alakítottak ki, rendeződtek a bérek, a koraszülött osztály 100 millió forintos fejlesztése is lezajlott – ám a várva várt „nagy projekt” nem indult el. A mai nappal azonban vége a találgatásoknak, a kétkedők megnyugodhatnak: hamarosan soha nem látott mértékű fejlesztés indul el az egri kórházban, régi adósságot törlesztve ezzel. Úgy képzelem, hogy a projekt megvalósításához kapcsolódó szerződés aláírásakor Markhot Ferenc egyébként szigorú, szoborba öntött arca is derűsebbé vált, ott a kórház udvarán – mondta a kormánymegbízott. A megújuló egri belvárosból számos leromlott állapotú épület tűnik el, helyüket modern ingatlanok váltják fel. Aki az egészségügybe fektet, az a jövőt alapozza meg: a jelenlegi kormány megtette, ami az egészségügy kiszámítható és hosszú távú működéshez szükséges, ezen a területen is megjelent az állami felelősségvállalás. Ahogy Arisztotelész mondta: „Legszebb dolog az igazság, legjobb az egészség, legkedvesebb pedig az, ha az ember elérheti mindazt, amit szeret.” Az egri kórház fejlesztésével elértük, amit szerettünk volna. A kiépülő korszerű infrastruktúra, a dolgozók szaktudásával és elkötelezettségével ötvözve végre a kor színvonalának megfelelő ellátást lesz képes nyújtani a kórház ellátási területéhez tartozó mintegy 200 ezer embernek.Dr. Tombácz Imre projektmenedzser ismertette a megvalósuló projektelemeket, amelyek közül a legfontosabb a központi műtők, a sürgősségi betegellátó, a sterilizáló- és higiéniai valamint, az intenzív- és aneszteziológiai osztály fejlesztése. Új csecsemő- és gyermekosztály épül, a kórház környezetét zöldfelületekkel teszik szebbé. Lecserélik a jelentősen amortizálódott műszerparkot, magas komfortfokozatú kórtermeket alakítanak ki, a tüdőbeteg-gondozó is beköltözik az Érsekkertből, s a várakozási idők is rövidülnek.A kivitelezés gyakorlatilag azonnal megkezdődik, a befejezés várható időpontja 2015. november 30-a.

Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Egy Egri. szerint:

    Kedves Cikkíró !

    Szívesen beköltöznénk abba az érsekkerti villába, és még a füvet is lenyírnánk.
    Ott évtizedek óta sugárzással dolgoznak, és minden dolgozón dózis mérő van !
    Biztosan jó ötlet lenne a beköltözés???
    Ismeretlenül is Baráti Üdvözlettel !

    • Sasi szerint:

      Jogos, erre nem is gondoltunk. Aaannyira csábító az a nagy villa ott az Érsekkert tövében, hogy minden más körülményt elfelejt mellette az ember :)