2014. augusztus 4-től kerültek postaládákba azok a küldemények, melyek jellemzően a helyi adók és a gépjárműadó fizetés teljesítése érdekében adnak az adófizetőknek tájékoztatást.
Eger Megyei Jogú Város Önkormányzati Adóhatósága (továbbiakban: adóhatóság) 2014. augusztus 4-től megkezdte a 2014. évre vonatkozó folyószámla kivonatok kiküldését. A napokbantöbb mint 35 ezren kapnak értesítést a Hivataltól. A folyószámlák összesítetten 3,8 milliárd forint összegű követelést tartalmaznak, ennek 80%-a 2014. szeptember 15-ével esedékes adóelőírás. A folyószámla kivonatok és a pótlékértesítő kiküldésével az adóhatóság ebben az évben már másodszor tájékoztatja az adózókat a folyószámlájukon könyvelt adatokról, továbbá egyeztetést is biztosít számukra.
Ügyfeleink a „Folyószámla-értesítőből” részletesen tájékozódhatnak az önkormányzatunk felé esedékes – jelen állapot szerint ismert – 2014. évi adóelőírásaikról, eddigi befizetéseiről és esetlegesen fennálló tartozásairól, túlfizetéseiről.
A folyószámla az alábbi adónemeket tartalmazhatja:
- építményadó,
- telekadó,
- idegenforgalmi adó,
- iparűzési adó,
- gépjárműadó,
- elmaradt talajterhelési díj,
- közigazgatási hatósági eljárási illeték,
- adók módjára behajtásra kimutatott összegek (ún. egyéb és idegen számlákon),
- késedelmi pótlékok (2014. szeptember 12-i napig felszámítva),
- különféle bírságok (adóbírság, mulasztási bírságok, önellenőrzési pótlék, végrehajtási költség).
Az adóztatási tevékenységhez kapcsolódó folyószámla kivonatok és késedelmi pótlék-értesítők kiküldése az adóhatóság és az adózók közötti egyeztetések egyik éve óta meghatározó eleme. A folyószámla az adózók költségvetési kapcsolatainak a nyilvántartása, mely adózónként és ezen belül adónemenként tartalmazza azokat az adatokat, melyekből megállapítható, hogy az adózók milyen gyakorisággal tettek eleget bevallási illetve egyéb előírt kötelezettségüknek és ezeket pénzügyileg milyen összegben teljesítették.
Az Art. 43.§ (8) bekezdése alapján, ha az adószámla 1000 forintot meghaladó összegű tartozást vagy túlfizetést mutat, az adóhatóság az adózó adószámlájának egyenlegéről és a tartozásai után felszámított késedelmi pótlékról az adózók részére az adóév október 31-ig értesítést ad ki. Egerben az alacsony összegű helyi adókötelezettségek miatt már a 100 forintnál magasabb tartozásokról, túlfizetésekről is értesülnek az adózók.
A folyószámla kivonatok kiküldésének célja kétirányú, egyrészttájékoztatnakaz aktuális pénzügyi helyzetről, másrészt tájékoztatnak a 2014. szeptember 15-ig fizetendő adórészekről. Ezzel a szolgáltatással az adózók pénzt is spórolhatnak, hiszen a tartozást mielőbb rendezőknél tovább nem nő a késedelmi pótlék összege. Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az előírt adókat a jelzett határidőkig az adózó köteles megfizetni. Az elmaradt adófizetés adóvégrehajtást vonhat maga után.Az adótartozás után felszámított pótlék, egyéb költségek a tartozásra vonatkozóan, és azzal egyidejűleg kerül behajtásra.
A folyószámla kivonat átvételét követően az adózóknak fontos kiemelt figyelmet fordítaniuk azok elolvasására, értelmezésére, továbbá célszerű az értesítésben közölteket a saját nyilvántartásuk adataival tételesen összevetni. Bővebben hasznos tudnivalókról a város honlapján olvashatnak awww.eger.hu internetes honlap „Adóügyek” menüpontban a „Tájékoztatók” között.
A folyószámla állapot a 2014. július 25-i, adóhatóságnál meglévő adatok alapján készült.
Szeretnénk felhívni a figyelmét arra, hogy az előírt adókat a jelzett határidőkig az adózó köteles megfizetni. Az elmaradt adófizetés adóvégrehajtást vonhat maga után.A folyószámla kivonat azokat az adatokat tartalmazza, amelyeket az adóhatóság a kiküldés időpontjáig nyilvántartott. A kivonaton az egyes adónemek adatai külön-külön tagolásban, azon belül „Előírás” és „Törlés”, valamint „Előző” és „Folyó” évi megbontásban is feltüntetésre kerültek. A törlés tételei között találhatják a túlfizetéseket is. Adónemenként az adóztatott, vagy már adóztatás alól kivont, megszüntetett „adótárgyak” is – azonosítható módon – szerepelnek a kivonaton.
A „folyó évi befizetések” sor tájékoztat arról, hogy az adózó pénzügyileg 2014. évben mekkora összeget teljesített. Már esedékes tartozás esetében az aktuális és elvárt késedelmi pótlék összege 2014. szeptember 12-ig került – tájékoztató jelleggel – felszámításra. Késedelmi pótlékok aktuális mértékeiről a honlapunkon tájékozódhatnak.
A „Folyószámla kivonat” külön részletezia 100 forintot meghaladó:
- már esedékes meglévő adótartozásokat (kézhezvételekor fizetendő megjegyzéssel);
- a 2014. szeptember 15-igesedékessé váló adóösszegeket, valamint
- egyéb, eltérő esedékességi határidővel fizetendő adóösszegeket.
Előfordulhat az is, hogy az adózó a kivonat egyeztetése során az adóhatóság és a saját nyilvántartásában szereplő adatok között eltérést állapít meg. Ha ez abból ered, hogy az adózó nem vallotta be az „adótárgyakban” vagy adókötelezettségben bekövetkezett változásokat, akkor az adónemet érintően a bevallást vagy önellenőrzést mielőbb pótolnia kell.
A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett adózók befizetéseiket belföldi pénzforgalmi számlájukról átutalással kötelesek teljesíteni. A számlanyitásra nem kötelezett adózókbefizetési kötelezettségeiket postai készpénz-átutalási megbízással (csekk), vagy folyószámlájukról banki átutalással teljesíthetik. A csekken történő befizetéskor a tartozással érintett adónemnek megfelelő csekket kell használni, az átutalás során pedig szükséges az adónemnek megfelelő pénzforgalmi számlaszám átutalási megbízáson történő feltüntetése. Ahhoz, hogy a befizetett összeg haladéktalanul könyvelhető legyen az adózó folyószámlájára, az előzőeken túl az adózónak a befizetési bizonylat közlemény rovatában fel kell tüntetnie az adóazonosító jelét, vagy adószámát, illetve az egri önkormányzati nyilvántartási számát. (Ez utóbbi az azonosító számjegyek középső, vastaggal jelzett számcsoportja.)
Amennyiben, folyamatosan szeretne tájékoztatást, értesítést kapni a teendőkről, változásokról, bevallási, befizetési határidőkről, úgy szíveskedjék feliratkozni Hírlevelünkre. Adóhatóságunk tájékoztatja, hogy a részletekről, tájékoztatóinkról, valamint egyéb más információinkról az www.eger.hu/adougyek vagy eger.hu/adougyek illetve az ado.eger.huelérhetőségen tájékozódhat.
Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy az Adó Iroda Ügyfélfogadása– a Hivatal felújítási munkái miatt –2014. augusztus 1-jétőlaz Eger, Kossuth L u. 28. szám alá költözik. A hivatali ügyintézés időpontjai nem változnak. 2014. szeptember 15-én (hétfőn) az Adó Iroda (8.00-tól-17.00-ig) rendkívüli és meghosszabbított ügyfélfogadást tart a Kossuth L. u. 28. alatt.
Örülök neki.
Már alig vártam főleg azt a levelet ami mellette volt, tessenek már megkérdezni Budapesten milyen adók vannak milyen összeggel ????
Ezt úgy hívják, hogy vagyonadó. Egy vagyont kell kifizetnem, mert a belvárosi lakásban lakom, és van egy autóm. Költözzek ki az erdőbe és járjak lóháton?