Skip to main content
Fejlesztés

Kikerültek az új megállítótáblák

By 2014. augusztus 19.4 hozzászólás

Hamarosan ellepik Eger belvárosát a korábban egyszer már beharangozott új és egységes megállítótáblák. Rajtuk itt örömködtünk márciusban, amikor megjelent az első pár darab belőlük. A mostaniak természetesen nem úgy néznek ki, mint az akkoriak, mert csak, de miután azok sem egyeztek már meg a legelső tervekkel, így egy fikarcnyit sem lepődtünk most meg. A lényeg, hogy ezek az új táblák is tetszetősek, nekik már nincs annyira nagy lábuk és szép a kék színük.

DSC_0845

A közeljövőben elkezdődik a már kikerült tábláknak a tartalommal való megtöltése, illetve várhatjuk majd az utolsó egyedek megérkezését is. Alább mutatunk egy listát a táblák helyszíneiről, külön kiemelnénk a Végvári vitézek terét közülük, vele szemben, az árkádos folyosó is kapott ugyanis két táblát, ami arra enged következtetni, hogy a munkák befejeztével megnyitják majd a szakaszt. Ehhez ezúton is küldünk egy nagy, forró, örömet kifejező és elismerő pacsit!

Megállítótáblák helyei a városban:

  • Széchenyi utca eleje (x2) (Fúzió, Agria Park)
  • Széchenyi utca közepe (Agria Park)
  • Széchenyi utca vége (Önkormányzat)
  • Eszterházy tér buszmegálló (Önkormányzat)
  • Eszterházy tér, Líceum mellett (EKMK)
  • Végvári vitézek terével szembeni árkád (x2) (Fúzió, Önkormányzat)
  • Érsekkert, Zenepavilon (EKMK)

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Az elhelyezés megint azt tükrözi mintha Eger csak az Érsekkerttől a Tűzoltótérig tartana . Nagyon sokan csak a hétvégeken járnak a belvárosban a napi munkájuk mellett erre hét közben erre nincs idejük .

  • Azért van némi észrevételem a táblákkal kapcsolatban. 1. sajnos a táblák nem vandál-biztosak, néhányon már most látni, hogy igen sérülékenyek. (épp ezen a fotón is) 2. sajnos akik kihelyezték a táblákat nem ismerték a vízmértéket, és több tábla is „csámpásan” áll a lábán, amit a mellette álló villanyoszlop, vagy a mögötte álló (szerencsére függőleges) fal igen jól kiemel. 3. Már láttam, hogy a táblákat kerékpár tárolónak (is) használják, érdemes lett volna eleve úgy kialakítani, hogy erre alkalmas legyen anélkül, hogy a kerékpárok a táblákat takarják, rongálják (ha már kerékpár barát város vagyunk).

  • H.Gy. szerint:

    Azért van némi észrevételem a táblákkal kapcsolatban. 1. sajnos a táblák nem vandál-biztosak, néhányon már most látni, hogy igen sérülékenyek. (épp ezen a fotón is) 2. sajnos akik kihelyezték a táblákat nem ismerték a vízmértéket, és több tábla is „csámpásan” áll a lábán, amit a mellette álló villanyoszlop, vagy a mögötte álló (szerencsére függőleges) fal igen jól kiemel. 3. Már láttam, hogy a táblákat kerékpár tárolónak (is) használják, érdemes lett volna eleve úgy kialakítani, hogy erre alkalmas legyen anélkül, hogy a kerékpárok a táblákat takarják, rongálják (ha már kerékpár barát város vagyunk).

  • laport szerint:

    „az árkádos folyosó is kapott ugyanis két táblát, ami arra enged következtetni, hogy a munkák befejeztével megnyitják majd a szakaszt”.
    A Dobó tér sarkán a volt kreatív bolt helyén kávézó nyílt, ami az árkádos részre is kitelepült pár asztallal, úgyhogy tényleg úgy tűnik, hogy ezt a szakaszt rehabilitálják végre.