2014. augusztus 21-én az Egri Gárdonyi Géza Színház falai között titokzatos és váratlan események közepette, a „Költözz Egerbe!” idei párosának segítségével leplezték le a rejtélyes blogolót!
Az eger.hu oldalon 2014. július 21-én immár második alkalommal különleges, nem mindennapi blog indult. Jumurdzsák életre kelt és blogot indított, melynek során négy héten keresztül izgalmas egri történetekkel gazdagodott minden olvasó.
„Úgy hiszem… ez nagyon korrekt kis apartman… Jumurdzsák úr…” – hangzott egy alkalommal, mikor korunk hőse megérkezett Eger városába. Menetelt Egerből-Egerbe, meghódította a várat és még sok minden más is kiderült az elmúlt hetekben.
A közönség 2014. augusztus 20-ig küldhette be a tippeket, arra vonatkozóan, hogy vajon ki is bújt a sorok mögé. A bejegyzésekben elrejtett utalások valakit közelebb vittek a megoldáshoz, míg másokat elbizonytalanítottak.
Helga írta nekünk a tippje mellé: „Nagy örömmel vettem észre, hogy a tavalyihoz hasonlóan az idén is blogol a Félszemű dervis. Tavaly is izgalmas volt a játék, akkor sajnos nem nyertem. Az idén is nagyon tetszett. Sokat törtem a fejem és nyomoztam az interneten, ki lehet az álarc mögött. … Remélem helyes a tippem és Fortuna kegyes lesz hozzám az idén. Gratulálok a játék kitalálójának és a szervezőknek is! Remélem jövőre is játszhatunk!”
Endre pedig ezt írta: „Nagyon tetszik ez a kezdeményezés. Illetve ha a tavalyi volt a kezdeményezés akkor jelen játék a folytatmányozás? :) Van egy meglehetősen erős tippem a megfejtésre. Sokat segített az iskolák sora és a családról írt pár szó. Még nem kiabálom el. Később jelentkezem.” – majd egy héttel később helyesen tippelt… ;)”
Közel 100 megfejtés érkezett, melynek többsége a helyes nevet tartalmazta. Ugyanakkor többen gondoltak Lackfi Jánosra és Takács Bence Ervinre is. A helyesen tippelők között egy egri wellness- hétvégét, és egy speciális, helyieknek szóló ajándékcsomagot sorsolt ki Eger városa. A nyertesek: Oláh-Kis Adrienn Békésről, illetve Angyalné Dobos Virág Egerből.
Tavaly Kálloy-Molnár Péter színművész, dalszerző-énekes bújt a sorok mögé. Idén Süveges Gergő újságíró és televíziós műsorvezető vállalta magára a török szerepét, mert izgalmasnak, érdekesnek tartotta a feladatot. A leleplezésben a „Költözz Egerbe!” idei párosa, Reni és Bálint is aktívan részt vett. Így utolsó, Egerben töltött órájuk sem telt unalmasan. A részleteket a Költözz Egerbe 2014 Facebook oldalon osztják meg.
Ha valaki véletlenül lemaradt a Jumurdzsák blogról, megtalálja Gergő személyes, egri történeteit az eger.hu oldalon.