Eger Önkormányzata bevezette az iskolakezdési támogatást, amely a leginkább rászoruló, egri gyermekek és fiatalok számára 4.000 Ft összegű Erzsébet utalvány biztosítását jelenti. A támogatásra azok az egri diákok jogosultak, akik 2014. szeptember 15-én rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesültek.
Az Erzsébet utalványokat a kedvezményre jogosult szülők a Kossuth Lajos utca 28. szám alatt működő szociális pénztárban vehetik át
- szeptember 18-án, csütörtökön 17.00 óráig,
- szeptember 22-én, hétfőn 9.00-től 18.00 óráig, valamint
- szeptember 23-án, kedden 9.00-től 18.00 óráig vehetik át
Ezt követően az iskolakezdési támogatás a szociális pénztár nyitvatartási idejében, azaz szerdán és pénteken 10.00 és 11.00 óra között vehető át.
Kérjük a jogosult szülőket, hogy személyi igazolványt és lakcímkártyát vigyenek magukkal.
Tájékoztatjuk érintett ügyfeleinket, hogy az utalványok kiosztását nagyban segíti, ha magukkal hozzák a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt megállapító határozatot, felsőoktatásban résztvevő hallgató esetében pedig a hallgatói jogviszony igazolását.