Skip to main content
Fejlesztés

Felújítják a Zsinagóga Galériát

By 2014. október 9.

Elméletileg. Mert, hogy egy augusztus végi szerződésről van szó, melynek értelmében a munkát november közepéig be is kéne fejezni. Ehhez képest mi ezen a héten még nem láttunk mozgást a környéken, ami pedig egy majd’ 26 milliós nagyságú beavatkozásnál azért furcsa. Két lehetőség van: egyik, hogy mi nem néztünk elég alaposan körbe, másik pedig, hogy késni fog a beavatkozás, érdeklődőknek mindenesetre mondjuk, hogy belátható időn belül számítani lehet az “új utcai bejárat építése és a kapcsolódó felújítási munkák” címszavakkal ellátott beruházás elkezdésére. Még érdeklődőbbeknek a szerződést is megmutatjuk alább.


Nagyobb térképre váltás

H I R D E T M É N Y

 

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodája az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 1. melléklete III. Gazdálkodási adatok 3. pontja, valamint a közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével kapcsolatos szabályokról szóló 44/2003. (XI.28.) EMJV Kgy. Rendelet 7. §-a alapján – az önkormányzat vagyonával történő gazdálkodással összefüggésben – alábbiakat teszi közzé:

1.            Szerződés típusa:       Építési szerződés

2.            Szerződő felek:

 

Megrendelő: Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata

Eger, Dobó tér 2 sz.

 

Vállalkozó: Metrix- Építő Kft.

3300 Eger, Trinitárius u. 2.

 

3.      Szerződés tárgya:      Eger, Kossuth Lajos u. 17. sz. alatti Zsinagóga Galéria új utcai bejárat építése és a kapcsolódó felújítási munkák

4.     Szerződés nettó értéke: 25.975.480,- Ft, azaz huszonötmillió- kilencszázhetvenötezer- négyszáznyolcvan forint

5.      Kivitelezés befejezése: 2014. november 17.

6.      Szerződéskötés ideje: 2014. augusztus 22.

 

 

                                                                                                       Tuza Róbert

                                                                                                         irodavezető