Skip to main content
Egyéb, blog

Egerben is tiltakoznak az internetadó ellen

By 2014. október 29.

[notification type=”notification_warning” ]

Vigyázz, óvatosan, körültekintően!!! Politikai tartalmú cikk következik egy politikamentes blogon.

[/notification]

Kis fáziskéséssel, de Egerben is rendeznek tüntetést az internetadó ellen, a program „hivatalos” oldala ide kattintva érhető el.

Érdekes dolog ez a tüntetősdi, alapvetően ugyanis egy új adónem (vagy hát egy meglévő adó kiszélesítése) ellen lépnek fel az emberek. Ennek az adónemnek a mögöttes tartalmával van a fő gond, 2014-ben internetadóval előhozakodni Európában a kelleténél talán kínosabb dolog. Aki valaha próbált már gondolkozni, persze tudja, hogy ha egy országnak plusz adóbevételre van szüksége, akkor azt ilyen-olyan címszó alatt úgyis be fogja szedni, ám jelenleg nem erről van szó. A mostani helyzet azért bosszantóbb (és gazdasági- helyett innentől lesz politikai a kérdés) mert a jelenlegi hatalom egy buta és makacs kisgyerekként viselkedik, aki dacból juszt is végigviszi, amit kitalált, függetlenül attól, hogy szakemberek, nagyvállalatok és tőlük jelentősebb politikusok bizonygatják neki, hogy ez így és ilyen formában nem lesz jó. És vigyék tényleg végig az ötletüket, vagy csak hagyják rágódni rajta az embereket, ez olyan abszurd és kicsinyes húzás, amire még különösebb politikai érdeklődés híján is felkapjuk a fejünket. Aki szeretne helyi szinten véleményt nyilvánítani, az holnap este megteheti, fentebb linkeltük az eseményt, alább meg bemásoljuk a leírását.

Várjuk mindazokat, akik nem kérnek az internet megadóztatásából!

Csütörötökön, 17.30-tól a Dobó téren találkozzunk! Ha van felesleges elektronikai eszközöd, akkor hozd el! Ha van mobilod, hozd el, tudjunk üzenni a hatalomnak! A Dobó térről nyugodtan, a forgalmat nem zavarva átvonulunk a Rákóczi úton található Fidesz székházhoz és ott elhelyezzük a tiltakozás hardware-it.

És ne feledjétek: a Dobó téren ingyenes a wi-fi és webcam is működik ;)

Tiszta Eger