Skip to main content
Fejlesztés

Három hónapja félkész téren lobog az országzászlónk

By 2014. november 20.7 hozzászólás

Augusztus 20-án avatták fel a Pyrker téren Eger köztéri országzászlóját, a fejlesztésről akkor itt írtunk. Az esemény megítélése már akkor is felemás volt: volt, aki a lobogó indokoltságával nem értett egyet, másnak a kivitelezés nem tetszett – a színhasználatot leszámítva mi mondjuk mindkét szemponttal ki voltunk békülve. Na nem úgy a félkész átadással.

Ez egyrészt azért volt kínos, mert hát félkész dolgot ugye furcsa átadni, másrészt meg azért, mert az avató ünnepség már így is két és fél hónapot késett az eredeti tervekhez képest. Sebaj – gondoltuk, majd gyorsan pótolják, ami elmaradt és szeptemberre már lesz egy kész országzászlónk. Nem így történt, sőt, most már egy negyed év távlatából elmondhatjuk, hogy nem csak a befejezés maradt el, de még rosszabb lett a helyzet mint volt. A térkőre váró kavicságyon alapból is macera közlekedni, de még jópofán egy kupac homokot is lehánytak a bíróság felé tartó szakasz közepére, csak, hogy biztos, ami biztos alapon megnehezítsék az arra járók életét. A kavicsban gázolást kikerülendő pedig tekintélyes csapás jött létre mára az emlékhely melletti füves részen, ez a félkész térrel karöltve igazán lenyűgözően fest.

Az egyetlen vigasztaló reménysugár a dologban, hogy legalább látszik az igyekezet: ahogy a fenti képeinken is felfedezhető, az összesen immáron öt és fél hónapos csúszásban lévő közterület befejezésén több tucat munkás szorgoskodik minden nap ♥

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • Boci szerint:

    Hát ez tényleg siralmas. Szólhatna valaki Habis papának, hogy legalább karácsonyig készüljön el vele. Különben akit zavar egy Trianon emlékmű, az egészen nyugodtan elköltözhet bármelyik szomszédos országba.

  • Ugyanúgy, mint az értelmetlenül belakatolt kapu s a közvetlenül mellette kidöntött kerítés a vasútállomás túlsó oldalán, a Pyrker tér is kiválóan szimbolizálja mindazt, amit egy nyugat-európai sosem fog megérteni: Magyarország.

  • Gábor szerint:

    Mikor a térköveket rakták azők a munkások, olyan sebességgel haladtak, hogy 8 óra alatt (láttam reggel és este) két sort rakták le. A 92 éves nagymamám egyedül gyorsabban csinálta volna!

  • Molnárné Csontos Henriett (Facebook) szerint:

    Szégyen!!!!!!!!!! Az a lényeg, hogy a választás megtörtént, de hogy utána mi lesz az már nem érdekli őket.

  • eszes szerint:

    És még 5 évig ezeket ,,BIRNI ,, ???!!!