Önkormányzati közlemény

Elindul a Minaret három szakaszból álló felújítása

By 2014. november 24.7 hozzászólás

Még az idén négy oldalról megtámasztják a felújítás előtt álló egri Minaretet. Ez a munka 20 millió Ft-ba kerül, a rekonstrukció következő üteme pedig mintegy 200 milliós összegre tehető – mondta el sajtótájékoztatón Habis László polgármester.

Európa legészakibb, épen megmaradt török emlékének megerősítése és felújítása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt, valamint Törökország nemzetközi kapcsolatokért felelős ügynöksége (Turkish International Cooperation and Coordination Agency: „TICA”) együttműködésében valósulhat majd meg. Miután Habis László májusban Şakir Fakili budapesti török nagykövettel tárgyalt a fővárosban, augusztusban Egerben fogadta a török miniszterelnökséghez tartozó szervezet egyik európai vezetőjét, Dr. Mahmut Ceviket. Az utóbbi egyeztetésen a torony alapjának megerősítéséről, valamint az ehhez kapcsolódó, kulturális területet érintő lehetőségekről esett szó. Ezt követően szakmérnökökből álló török delegáció is járt Egerben

A tulajdonos Magyar Államot képviselő MNV Zrt. tájékoztatása szerint az egri Minaretet még a 2014-es évben megtámasztják négy oldalról, majd elkezdődik a régészeti munka, a falkutatás és az alap feltárása. Ez a tevékenység a közlekedést nem akadályozza majd, így a környező utcákban nem jár forgalmirend-változással.

A Minaret felújításának 2. üteme az alap megerősítése és – a talapzattól kezdve – a külső-belső felületek kb. egyharmad részének felújítása lesz, kőcserékkel, belső megerősítéssel. A 3. ütem a felső, kétharmad résznyi szakasz homlokzati helyreállítását jelenti, kőcserékkel.

A fenti munka megkezdése előtt – a testület november 20-i ülésén – Eger Közgyűlése módosította a közterületek eltérő használatáról szóló önkormányzati rendeletet. A változás lényege, hogy olyan, kiemelt jelentőségű állami ingatlanok felújítása/veszély-elhárítása során, mint a Vár, vagy a Minaret, a közterület-használati megállapodás megkötésekor kizárólag ÁFA-fizetési kötelezettség keletkezzen. Eger ezzel is támogatja a város kiemelten fontos, a török korhoz kötődő emlékeinek karbantartását, felújítását.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 7 hozzászólás