Önkormányzati közlemény

Egerben nem emelkednek a kéményseprés tarifái

By 2015. január 30.

Napokon belül teljes Heves megyében a Városgondozás Eger Kft. fogja végezni a kéményseprő-ipari szolgáltatást. Ennek előzménye, hogy a Borsodi Kéményseprő Kft. a napokban bejelentette: a jövőben minden, számára kijelölt településen nem tudja vállalni a feladat ellátását. A régi kijelölő határozat a Városgondozás Eger Kft. vonatkozásában Egerre és további 26 településre vonatkozott, s ez érvényben marad, a Katasztrófavédelmi Igazgatóságtól kapott friss információink szerint pedig a jövő hét elején egy új kijelölő határozat is megszületik, melynek értelmében a Városgondozás Eger Kft. Heves megye teljes területén végezheti majd a kéményseprő-ipari szolgáltatást.

(Közben elindult a szükséges létszám feltöltése Egerben. A Városgondozás természetesen a Heves Megyei Tűzkév korábbi alkalmazottjaival működik együtt, akik tapasztalt szakemberek, sok esetben mestervizsgával is rendelkeznek – tájékoztatott Jakab Zoltán, a Városgondozás Eger Kft. igazgatója.)

Az egri cég által ellátandó, legtávolabbi település 45 km-re van Egertől. Mindez ügyeleti szakaszban négy munkahelyet jelentett a közszolgáltatásban, azóta a 27 településen 18 fő végzi a munkát. A sormunka ellátásához megfelelő létszám elérése érdekében a vállalat folyamatosan bővíti a divízió állományát, a következő napokban már 52 fővel látja el a feladatot, immár megyei szinten. Minden munkatárs abban a körzetben lakik, ahová a beosztása szól, így nem több tíz km-t ingázó kéményseprőkre kell gondolni. A tárgyi és személyi feltételeket Eger biztosítani fogja a feladat ellátásához.

Az Eger Közgyűlése által decemberben elfogadott előterjesztésben nem szerepelt, hogy Eger Önkormányzata gyakorolja az árhatósági feladatokat is. A kéményseprő-ipari szolgáltatásról szóló rendelettervezetünket minden érdekképviseletnek és szakmai szereplőnek megküldtük véleményezésre, visszajelzésük szerint a terv minden szakmai és jogszabályi feltételnek megfelel. Január 29-én olyan döntést hozott a Közgyűlés, amely kimondja, hogy Eger Önkormányzata nem kíván élni a szolgáltatási díjemelés lehetőségével.

Fontos tudnivaló továbbá, hogy a kormányzat intenzíven dolgozik a szabályozás finomításán. Eger is hozzájárul a közös munkához: javaslataink megfogalmazásával az a célunk, hogy korrekt, jó kereteket kijelölő jogszabályok szülessenek.

Habis László polgármester a napirend vitájában elmondta: a kéményseprő-ipari feladatellátást és szabályozást illetően Egernek törvényi kötelezettsége van, ugyanakkor alapvető felelősség az is, hogy a közpénzekkel ésszerűen gazdálkodjon a helyhatóság. E két nagyon fontos feladatot összhangba kell hozni. A városvezető kiemelte: fontos, hogy minden egri polgár és a Közgyűlés tagjai is adjanak bizalmat a Városgondozás Eger Kft-nek, higgyünk abban, hogy az önkormányzati vállalat felkészülten, jól fogja végezni a dolgát ezen a területen is.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.