Skip to main content
Kereskedelem

Egerben is üzletet nyitna a Pepco

By 2015. február 11.február 13th, 20153 hozzászólás

Új kiskereskedelmi lánc tervezi magyarországi piacnyitását – erről az Index írt még tegnap. Ahogy fogalmaztak: “a Pepco 2004 óta jelen van Lengyelországban, ami 500 boltjával a cég egyik legnagyobb piaca, az álláshirdetés szerint pedig ott piacvezető a kategóriájában. Az áruházlánc 2013-óta terjeszkedik a régióban, Csehországban és Szlovákiában már 50 üzletük van.” Az álláshirdetéseik alapján Eger mellett Budapesten, Tatabányán, Veszprémben, Siófokon, Miskolcon, Debrecenben és Nyíregyházán terveznek még üzletet nyitni.

pepco

Az nem derül ki, hogy pontosan milyen boltról is van szó a Pepco név alatt, az Index mindenesetre ruhák és háztartási eszközök forgalmazására szűkítette a kört. Lévén, hogy még soha nem találkoztunk korábban a lánc nevével, maradt a Google segítségképp – az ottani találatok alapján végül egy gyermekáruház körvonalai rajzolódtak ki. Itt lettünk végképp tanácstalanok, mivel gyereknevelésben sem vagyunk még túl tájékozottak, mindenesetre a magunk részéről annyiban maradtunk, hogy egy, a Brendon célközönségétől nagyobb- a tinidivat viselőitől viszont kisebb aprónépségnek szól majd az üzlet. * Aztán majd meglátjuk, hogy így lesz-e, a letelepedési szándékon túl egyelőre sem pontos helyszín, sem dátum nem ismert még a lánc egri nyitásával kapcsolatban.

*valószínűleg nem így lesz, egy olvasónknak hála megvilágosodtunk ugyanis, hogy a Pepco egy, a KiK profiljához hasonló üzlet lesz ruhákkal, játékokkal, lakberendezős mütyűrökkel.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Méregzacskó szerint:

    Minden ami Lengyel jó,ha jól tudom Egerben van cipőboltjuk is, ami kifogástalan minőségű és ahhoz képest nem drága.

  • Cimballom szerint:

    Hurrá! Valami nagyobb márka nem akar jönni Egerbe? Aldi, Burger King, KFC, még egy Lidl Lajosvárosba stb?

  • Sári Lajos szerint:

    Érdekes, hogy a Spar nincs jelen a városban hipermarket méretű üzlettel, amikor jóval kisebb városokban (pl. Keszthely 23ezer lakos, stb., ottani kisebb méretű üzletei mellett) van ilyen üzlete… Keszthelyen az Interspar és a Tesco hipermaket mellett az Aldi, Penny, Lidl is ott van az ismert nagyságú üzleteivel.
    Mindenesetre az ottani Intersparba az egri szupermarketjük kétszer beleférne…, pedig a városban – a tóparti településekre jellemzően – csak nyáron van középvárosokra jellemző forgalom…