Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Egri Civil Alap pályázati felhívás

By 2015. február 28.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2015

 

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére „Civil Alap szakmai programok/projektek/ megvalósítása 2015” címmel.

A pályázat célja:

Az Eger városában működő civil szervezetek programjainak, projektjeinek támogatása, a helyi civil szektor közéleti részvételének segítése.

Támogatás igényelhető rendezvények, képzések, konferenciák, szakmai programok, kiállítások szervezésére, lebonyolítására. Elbírálásnál előnyt jelent a helyi értékekre épített, helyben megvalósuló és hálózati együttműködést megcélzó programok megvalósítása. Éves működési költségre, tiszteletdíjra, étel és italfogyasztásra nem igényelhető.

Pályázatot nyújthat be:

  • egri székhelyű jogi személyiséggel rendelkező, jogszabályban meghatározott módon nyilvántartásba vett civil szervezet, amely a korábbi támogatásokkal szabályszerűen elszámolt

A pályázathoz mellékelni szükséges:

  • bírósági bejegyzés hiteles másolatát
  • adóigazolás (NAV által kiállított)
  • hivatalos banki igazolást vagy bankszámlaszerződés másolatot, amely tartalmazza a pályázó számlavezető bankjának megnevezését és bankszámlaszámát
  • a programokhoz kapcsolódó, azok megvalósítását alátámasztó, részletes költségvetési terv benyújtása (pályázati adatlap 5. pont)
  • ha a pályázóval a program megvalósítása során együttműködik más szervezet, akkor együttműködési szándéknyilatkozat, vagy szerződés

2007 évi CLXXXI., a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvény 6. § (1) szerint nem indulhat pályázóként, és nem részesülhet támogatásban:

a) aki a pályázati eljárásban döntés-előkészítőként közreműködő vagy döntéshozó,

  1. b) a kizárt közjogi tisztségviselő,
  2. c) az a)-b) pont alá tartozó személy közeli hozzátartozója,
  3. d) az a)-c) pontban megjelölt személy tulajdonában álló gazdasági társaság,
  4. e) olyan gazdasági társaság, alapítvány, egyesület, egyházi jogi személy vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező olyan szervezeti egysége, amelyben az a)-c) pont alá tartozó személy vezető tisztségviselő, az alapítvány kezelő szervének, szervezetének tagja, tisztségviselője, az egyesület, az egyházi jogi személy vagy a szakszervezet ügyintéző vagy képviseleti szervének tagja,
  5. f) az az egyesület vagy szakszervezet, illetve ezek önálló jogi személyiséggel rendelkező azon szervezeti egysége, valamint az egyházi jogi személy,
  6. fa) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben együttműködési megállapodást kötött vagy tartott fenn Magyarországon bejegyzett párttal (a továbbiakban: párt),
  7. fb) amely a pályázat kiírását megelőző öt évben párttal közös jelöltet állított országgyűlési, európai parlamenti vagy helyi önkormányzati választáson,
  8. g) akinek a részvételből való kizártságának tényét a 13. § alapján a honlapon közzétették.

A hiányosan, vagy nem megfelelően kitöltött, a pályázati feltételeknek nem megfelelő, valamint a határidő után beérkezett pályázatok érvénytelenek.

A megpályázott programokat legkésőbb 2015. december 30-ig meg kell valósítani, a támogatást fel kell használni, és azzal el kell számolni.  A civil szervezetek egyszerre több különböző szakmai feladatra is pályázhatnak, külön-külön beadott pályázatokon.

A pályázatot egy példányban kell benyújtani Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának Humán Szolgáltatási Irodájához – civil referens részére (Eger, Kossuth L. u. 28.), „Civil Alap szakmai programok/projektek/ megvalósítása 2015” megjelöléssel.

A pályázati űrlap letölthető az Egri Civil Kapu internetes portálról www.eck.hu vagy Eger város hivatalos oldaláról.www.eger.hu, vagy az Egri Civilházban (Civil Ház, Eger, Bajcsy Zs. u. 9. Tel.: 36/415-822) nyomatott formában átvehető.

A pályázatokat a Civil Alap Bíráló Bizottsága bírálja el, majd Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése hagyja jóvá.

A pályázat beérkezésének határideje: 2015. március 16., 16 óra