Skip to main content
Közlekedés

A Dobó térről indul az Eger rallye

By 2015. március 2.

Ahogy mi is említettük már korábban, március 27-29 között ismét megrendezik az Eger Rallye-t, idén már 10. alkalommal. Az Egriprogramok.hu közzétett egy riportot, amiben a verseny rendezője nyilatkozott a részletekről. Többek közt arról, hogy a rajtceremónia ismét a Dobó térre kerülhetett.

Nagyon friss még a főtér Egerben, kicsit úgy is van vele a város, mint amikor az ember vesz egy új ruhát: drága volt, vigyáz rá és igyekszik minél tovább megőrizni új állapotában. Ahogy a riportban olvasható, a városvezetés is hosszabb egyeztetés után adta csak be a derekát. Az, hogy ráengedik az autókat a főtérre, indokolt, elsősorban épp ezért történt ugyanis az átalakítás, hogy egy terhelhető rendezvénytér szülessen a városközpontban. A rally minden tekintetben nagy falat lesz viszont, nem csak azért, mert felújítása óta ez lesz a legnagyobb rendezvénye a térnek, de azért is, mert ez a rendezvény fizikai értelemben is igen súlyosnak számít. Komoly méretű autók döngetnek végig a köveken, ami díszburkolat esetén mindig veszélyes mutatvány, még úgy is, ha a döngetés egy igen baráti és visszafogott tempót jelent majd. A szervezők is nagy fába vágták a fejszéjüket, a tér alatt ugyanis kis akna fut a rendezvények vezetékeinek, ennek fedőlapjai a kihelyezés után szépen össze is törtek pár héten belül. A sérült elemeket kicserélték, az viszont egyértelműen kiderült, hogy az érintett sávra (na meg a szökőkútra) emberen kívül mást ráengedni necces dolog. A fizikai terhelésen túl a a tisztaság is veszélyt jelent majd a kőnek, ami, mint azóta kiderült: könnyen koszolódik, viszont annál nehezebben tisztítható.

10636348_847373178615558_6704590911061865001_o

Nem csak a verseny rajongóinak lesz így érdekes a rally, kíváncsian várjuk az eredményét. Peches esetben egy széttöredezett kövű, összegányolt teret kapunk majd vissza, aminek csak a kisebb baja lesz, hogy ismét javítani kell. Nagyobb gond lesz ugyanis, hogy ez esetben nem lenne alkalmas hasonló rendezvények lebonyolítására a helyszín, amit nem lehetne olyan irányból nézni, hogy az ne egy komoly kudarcként tüntesse fel a belvárosi rehabilitációt. Ideális esetben viszont meg se kottyan majd a rajtceremónia a főtérnek, a hepaj után lesöprik és megy minden tovább a rendes kerékvágásban. Ez esetben nem csak az illetékesek lélegezhetnek majd fel, de a város is visszajelzést nyer, hogy bár kinek tetszik-kinek nem, a funkcióját azért képes betölteni a Dobó tér.