Skip to main content
Kereskedelem

Speciális kávé kóstolót tartott az Update kávézó, sőt, még játékot is hirdetnek!

By 2015. március 17.március 22nd, 2015

Általában háromféle embert különböztethetünk meg kávéfogyasztás terén: közülük az első nem fogyasztja az italt, a második csak az életben maradáshoz veszi magához, mintegy eszközt, a harmadik pedig tudja, hogy miről szól ez az egész… Utóbbiak testesítik meg a minőségi kávézás fogalmát, ők azok, akik nem csak isznak, de éreznek is, és akik már-már művészetként tekintenek erre az ezeréves múltra visszanyúló „kultúrára”. Merthogy, a kávéfogyasztásnak kultúrája van, ez egy életérzés és egy fogalom, de hát hol is kell ezt magyarázni Egerben, ahol a borból is csak kollégiumban lakva nem ciki már alacsony minőségűt inni.

Minőségi kávézásért sokan-sokfelé indulnának a városban, a Széchenyi utcai Update üzlet felé viszont első ránézésre talán kevesen vennék az irányt. Mi is így voltunk ezzel, bevalljuk, elsőre soha nem gondoltuk volna, hogy egy ilyen profilú üzletben fogunk olyan elhivatottsággal találkozni -e téren, mint amivel végül Kun Frigyes ügyvezető személyében találkoztunk. Egészen magával ragadó az a szakértelem és lelkesedés, amivel írni tud a kávéról és arról az Egerben egyedülálló, speciális kávé kóstolóról, ami az üzletükben kap helyet három hetente. Nem is húznánk tovább a szót, érdeklődőknek mutatjuk alább a témáról szóló irományt Frigyes tollából, még érdeklődőbbeknek, még alább pedig egy játékot is ajánlunk jobbnál-jobb nyereményekkel.

Nem tudom kinek tűnt fel, de kitört a kávé forradalom! Nem kell semmi csatározásra gondolni, egyszerűen csak a kávézás terén is kezd egyre erőteljesebben teret követelni magának a minőségi kínálat.

Úgy, ahogy jópár évvel ezelőtt a borok világában is elkezdett erősödni az igény a minőségi termékekre, most a kávé világában is ennek lehetünk tanúi.

Budapesten 3-4 éve kezdtek el megjelenni az első újhullámos kávézók. Ezek a kávészentélyek mind megjelenésükben, mind a felszolgált ital minőségében jelentősen eltértek a hagyományos kávézóktól. A pult mögött képzett – és javarészt szakma-fanatikus – baristák készítik a finomabbnál finomabb italokat.

Sokan szeretik használni az újhullámos kifejezést, de nézzük mit is jelent ez a kávézásban!

Ez egy szemléletmód. Az alaptézis, hogy idézzem egy kiváló barista barátom: „A kávé nem keserű!” A kávékészítés célja, hogy az egyes termőterületek, feldolgozási és pörkölési módok ízvilágát megjelenítsük a csészében. A kávénak nem egyféle íze van. Ha magas minőségű, területszelektált, világos, vagy közepes pörkölésű kávé az alapanyagunk, elképesztő ízek jelennek meg a poharunkban. Olyanok, amiket korábban elképzelni sem tudtunk. Az újhullámos kávézás ezt szeretné bemutatni.

Egerben lassan egy éve jelentek meg az újhullámos kávézás első fecskéi. A fogyasztók meglepődve tapasztalhatták, hogy egy-egy kávé édesítés nélkül is tud finom lenni. Egy cappuccioban megjelenő tejből öntött szív, vagy virág pedig nemcsak a szemünket gyönyörködteti, de a tökéletesen gőzölt tejnek köszönhetően eddig nem tapasztalt ízeket ad az italhoz.

Sokak meglepetésére városunkban az egyik első újhullámos kávélelőhely egy nem várt helyszínen, a Norbi Update Üzlet & Kávézóban bukkant fel. Ennek elég egyszerű oka van, mi a hely tulajdonosai megrögzött kávéfanatikusok vagyunk. Miután egy fővárosi utunk alkalmával belecsöppentünk a speciality kávézók világába, tudtuk, hogy nincs menekvés, ezt a csodás élményt Egerbe is el kell hozzuk.

Így esett, hogy – egy év kitartó tanulás, felkészülés és tárgyalások sokasága után – 2014 nyarától a Has Bean kávéiból készíthetjük kedvenc italunkat a hozzánk betérőknek is. Hogy mit kell tudni a Has Bean-ról? Ez a kávék limitált szériás Ferrarija. A kizárólag Arabica kávékat három kontinensről vásárolják, közvetlenül a farmról történik a beszerzés, fajtakávékat és blendeket egyaránt kínálnak. A világosra és közepesre pörkölt, legmagasabb minőségű kávék mindegyike saját profillal rendelkezik, a beszerzést pedig az határozza meg, hogy az adott évben hol volt a legjobb a termés.

A finom kávé titka – a minőségi alapanyagok és a hozzáértő barista mellett – a friss pörkölés. Kávézónk hetente frissen pörkölt kávét kap az angliai pörkölő üzemből. Választékunk pedig 3 hetente változik.

December óta Egerben egyedülálló módon, három hetente Coffee Cuppingokat (speciális kávé kóstolók) is szervezünk. A cuppingok célja kettős. Egyrészt ezeken az eseményeken az érdeklődő vendégeink megismerkedhetnek az új kávékkal, másrészt szeretnénk megismertetni a közönséget az igazi, minőségi kávézás élményével.

A cuppingokon természetesen nem kell koffeinmérgezéstől tartani, de az biztos, hogy egyeseknél aktívabb délutánt eredményez. Minden cuppingon 6 féle kávét ismerhetünk meg.  Először szemrevételezzük a kávészemeket. A kinézetükből lehet következtetni a származási helyükre, fajtájukra, feldolgozási módjukra. Ezután frissen őrölve az illatukat is megtapasztalhatjuk. Ez már az ízvilágukkal is mutathat némi összefüggést. A végén pedig az ízükkel ismerkedünk. Természetesen nem kell 6 espressót elfogyasztani, a kóstolandó kávék áztatott eljárással készülnek.

Az ízek megtapasztalása talán a legérdekesebb része a cuppingnak. Egy speciális cupping kanálból szürcsöljük – és valóban hangosan szürcsöljük, mert így jobban jönnek az ízek! – a kávét. Közben egy ízkör segítségével próbáljuk beazonosítani, hogy az adott kávé étcsokis, karamellás, áfonyás, citrusos, vagy épp ananászos ízeket mutat.

A cupping végére mindenkinek lesz egy kedvenc kávéja. Ezt a kávét aztán tetszőlegesen elkészített ital formájában is meg lehet kóstolni. A cuppingon szerzett tapasztalatok már segítenek abban, hogy az adott kávé espressoban, tejes italban, vagy a 6 féle filter eszközünk közül melyikben lesz a legfinomabb.

Múlt szombaton Dél-Amerikából és Afrikából ismerkedhettünk meg finomságokkal. Most is mint minden cuppingon volt egy tétel, amit aztán a hétköznapokban nem lehet kapni, hisz nagyon drága (kilonként 30 ezer Ft feletti az ára). Ennek kóstolása mindig a cuppingolók kiváltsága. Hogy aztán ez, vagy valamely más kávét ítéli a közönség jobbnak, az mindig a résztvevők ízlésén múlik.

Ha kedvet kapott egy kávés élményhez, érdemes ellátogatni a legközelebbi cuppingunkra, melyről a facebook oldalunkon szerezhet információt.

Kun Frigyes


Az Update Pékség & Kávézó felajánlásából hat szerencsés az alábbi nyeremények egyikének birtokosa lehet! A játékban való részvételhez pusztán az e-mail címedet kell elküldeni a szöveg melletti formula segítségével. A beküldés határideje március 22. 12:00, a kisorsolt nyerteseket a zárás után egy napon belül értesítjük.

  • 2 db 6 alkalmas kávébérlet
  • 2 db Update 1 menü (1 db szendvics, vagy melegszendvics + 1 db sütemény + 1 db tetszőleges kávé)
  • 1 db Coffee Cupping belépő 2 fő részére
  • 1 db Keleti teadélután belépő 2 fő részére

A játék véget ért.