Skip to main content
Szabadidő

CELO.PAINT.JAM

By 2015. április 7.

“85 méter zárt szelvény, 2160 méter fólia, 4 művész, 8 nap, rengeteg kanna” – így mutatják be a szervezők azt a kezdeményezést, ami most keddtől egy hétig, azaz április 14-ig lesz megtekinthető a Gárdonyi téren. Aki járt mostanában a környéken, láthatta, hogy kiraktak a DM elé egy, hát, hogy is hívjuk, bigyót… Nos, ez a fém bigyó hamarosan fóliával lesz betekerve, mely fóliára pedig ezután festmények is kerülnek. Ilyenek-olyanok, ez majd a művészektől függ, a téma ugyanis szabadon választható. Az elkészült képeket este belülről megvilágítják, így várhatóan még érdekesebb lesz majd a látvány. Művészekből szám szerint négy lesz, alább mutatjuk a menetrendet:

  • Nap 1-2. – Mr. Zero
  • Nap 3-4. – Szem
  • Nap 5-6. – TransOne
  • Nap 7-8. – SaiNee

Az eseményre előzetesen kellett pályázni, a résztvevők 40 ezer forint tiszteletdíjban részesültek, ennek az összegnek fedeznie kell a felhasznált festékek költségeit is. Érdeklődők további részleteket és képeket a program facebook oldalán kaphatnak.

DSC_0109 DSC_0108 DSC_0107