Skip to main content
Kereskedelem

Egyelőre túlélhetőnek tűnik a vasárnapi zárva tartás

By 2015. április 12.7 hozzászólás

A vasárnapi zárva tartás bevezetése előtt elmélkedtünk még régebben a kezdeményezés egri hatásáról. Akkor az utolsó bekezdésünkbe tettük a turizmust mint legkiszámíthatatlanabb szereplőt. Az emberek viselkedését ugyanis nagyon nehéz lett volna belőni, ugyanannyi eséllyel gubózhattak volna be bánatukban, mint amennyire fordíthatták volna városnézésre a vásárlásból felszabadult idejüket.

Az első, igazán tavaszi hétvégéből persze kár lenne messzemenő következtetést levonni, az ilyen alkalom minden évben kisebb tömeget generál a játszóterekre és a fagyizók elé, az mindenesetre jó jel, hogy boltok nélkül is megmaradt ez a hatás. Most vasárnap is már-már hétköznapok szintjére megtelt emberrel a belváros, hát nyilván álmos, őszi hétköznapokról beszélünk, de azért az is szép teljesítmény. Külön jó hír ez amiatt, mert komolyabb program sem igazán volt ma. Lehetett persze kóruskoncertre és kortárs bábelőadásra is menni, de nagyobb tömeget megmozgató rendezvény nem hozott embert a városba. Két jelentősebb program került megrendezésre, az érsekkerti Magyarok vásárát viszont elhelyezkedése-, az esti Rúzsa Magdi koncertet pedig időpontja miatt nem vennénk azonban ide. Ergo nagyon úgy néz ki, hogy a belváros önmagában, épített örökségével is képes komolyabb forgalmat generálni, ami elég jó hír lenne Eger gazdaságára nézve. Legalábbis erre az egy napra leszűkítve mindenképp. Így ugyanis a szolgáltatószektorunk nagyot profitálhatna, lévén, hogy pénzt jóformán csak vendéglátóhelyen, szállodában és múzeumban lehet költeni.

Kíváncsian várjuk a folytatást, egyelőre mindenesetre örülünk annak, amit látunk. Az üres teszkó parkolót- és az ezzel járó kellemetlenségeket leszámítva persze. Lusta blogíró barátja a főtéri webkamera, saját fotó híján erről mutatjuk meg, hogy mennyien is voltak ma „csak úgy” a belvárosunkban:

Szólj hozzá! 7 hozzászólás

  • nyilvánvalóan, de van más választásunk? nem kérdeztek, csak bezárattak… :/ ;)

  • Fábián Radics szerint:

    T!EGER VÁRUSUNK POLGÁRAI!Kellett ez nekünk???Szégyen a városunra nézve!!!

  • Szánalmasan nézz ki a Dobó tér!!! A város vezetőinek lelki világát tükrözi vissza a sivársága és semmit mondó szürkesége!!! A boltok zárva tartása csak hab a tortán .

  • Gábor szerint:

    Most mit csináljunk, sírjunk otthon elbújva? Mikor vasárnap nyitva voltak a boltok, akkor is mentünk a belvárosba is sétálni. Nincs összefüggés zárvatartás és városban lézengés közt. Mellesleg tőlem aztán nem lendül föl vendéglátó-forgalom, jól beebédeltünk, és sétával lemozogtuk.

  • Gábor szerint:

    Kedves Egri Napok!
    Utánakérdeznétek, mikor lesz megcsinálva az ígért(?) nyilvános WC a Dobó tér-Gárdonyi tér közti patakparti átjáróban? Nagyon kéne… Láttam ma pár sarkot telibe vizelve…