Március 26-óta épül az Egert átszelő kerékpárút-hálózat: mostanra már Felnémeten, a belvárosi Árva közben és a vasútállomás mellett is találkozhatunk az ezen szorgoskodó munkásokkal. Bár egy végtelenül örömteli fejlesztésről van szó, a város valamiért máig nem verte nagy dobra a részleteket, pedig az újonnan épített és -kijelölt utak mellett elektromos kerékpár kölcsönző, szerviz, bicajos pihenőpark, összesen 180 férőhelynyi biciklitámasztó, és a vasútállomáshoz fedett tároló is épül, ami azért elég szépen formál majd a város kerékpározhatóságán. A fejlesztés eddig egy adatlapot kapott az eger.hu-n, erről is egyébként csak a Critical Mass facebook csoport egyik megosztásából tudunk. Na sebaj, az említett adatlapon található egy prezentáció, ami elég átfogóan bemutatja a fejlesztést, érdeklődőknek ajánljuk mindenképp a letöltését. Többek közt az is kiderül belőle, hogy melyik szakaszt – mikor tervezik befejezni. A teljes fejlesztés határideje november 13, az adott szakaszokat viszont korábban is használhatjuk majd, erről mutatunk egy listát alább, a szakaszokat elhelyezkedésük alapján szedtük sorba, délről indulva.
- Mátyás király út (MOL kúttól a Sas útig (SPAR-ig): május – október
- Vasútállomás (SPAR-tól) – Raktár út – Hadnagy út – Érsekkertig: május – augusztus
- Eszperantó sétány (Érsekkerttől a Kossuth Lajos útig): július – szeptember
- Árva köz (Kórháztól) – Tűzoltó Múzeumig: április – június
- Tűzoltó Múzeum – Mária utcáig: június – augusztus
- LIDL körforgalom – Felsőtárkányi kerékpárútig (2 db kerékpáros híd, vasúti átvezetés): április – október
Meg is lehet erteni. En a vizibicikliut utan nem igen mernek a nagykozonseg ele allni kerekparut epites cimszoval. Aktiv kerekparhasznalokent kivanom hogy tenyleg hasznalhato kerekparutak jojjenek letre, de a mai varosvezetest, es az eddigi produkcioit elnezve korantsem vagyok biztos benne, hogy ez igy lesz. :(
A Lidl körforgalomtól a Felnémet felé vezető földút mellett már készen van a nyomvonal. Az Eger pataknál ér véget, oda kell még egy híd :) Viszont elég sok fát kivágtak, arra nem értem, miért volt szükség…
Ez örvendetes! :-)
Eléggé cidri volt eddig számomra az Egri út és a Tárkányi út, míg elértem a tárkányi bicikliutat, nagyon örülök, hogy ősztől már nyugisabban tekerhetek arra. UGYE készen lesz IDŐRE? Reménykedjünk.
EU-s pénzből épül, az előző ciklus keretéből. Amiből idén év végéig lehet elszámolni kifizetést, tehát NINCS olyan, hogy nem készül el még idén.
Tök jó! Miért nem működik más minden ilyen gyorsan és rugalmasan? Pl a vasútállomást hány éve is akarják rendbe tenni? Itt meg csettintenek egyet és már kezdődik is a munka
A prezentációból kiderül, hogy 3 éve kezdték tervezni, 2 éve kezdték a kisajátításokat, 1 éve írták alá a támogatási szerződést. És bő fél évig fogják fizikailag építeni. Teljesen átlagos projekt, de a csettintéstől kissé távol áll :).
Csak korábban nem nagyon beszéltek róla, tavaly még mi is úgy írtunk a bicikliútról mint valami ezer éven belül tervezett fejlesztésről. Kb mint a intermodális csomópontról. Nem nagyon szivárgott ki a híre, hogy valójában aktívan dolgoznak a háttérben, emiatt nekünk is ilyen hirtelen hatása van az egésznek. Egyszer csak jött az önkoris közlemény, hogy elkezdik építeni, aztán kis idő múlva azt látjuk, hogy már három helyen aktívan dolgoznak rajta a városban és pár hónap múlva elvileg a nagy része már kész is lesz. Más beruházás valamiért több figyelmet kap a tervezés alatt is, azért tűnnek talán azok lassabbnak
Ez azért van, mert amíg nincs kész a projekt és rajta a vágni való szalag, addig megvan az esély, hogy a nagy terv akár csak részben is, akár egy külső fél miatt, de kútba esik. Ilyen az intermodális csomópont, vagy az az eset, amikor a BKK elkezdte négy nagy projekt tervezését, kiadtak rá 3 mrd-ot, aztán a kormányváltás után az új miniszter első intézkedésével kihúzta az egészet: http://www.bkk.hu/fejleszteseink/elokeszitesi-projektek/ és http://index.hu/belfold/2014/06/12/lazar_jobban_befenyitette_a_fovarost_mint_az_rtl-t/
Ennek pedig roppant rossz az optikája a választók felé, különösen ha az ellenzék is rácuppan a témára. Úgyhogy előrelátó politikusoknál az az alapelv, hogy csak a biztos eredményről számolunk be – nem csak Egerben, de bárhol máshol is.