Már tavaly is szomorúan álldogáltunk a szégyendobogó harmadik fokán, 2013 márciusa és 2014 februárja közt a rendőrségi statisztikák szerint Eger volt ugyanis az ország harmadik legtöbb bűnesettel bíró városa. Összekacsinthattunk persze az akkori első helyezett Siófokkal, mondván ez a turizmus már csak ilyen, mit lehessen tenni, de a köztünk álló Szolnok és az utánunk jövő Szekszárd árulkodtak arról, hogy bár kétségtelenül közük van hozzá, azért nem feltétlenül csak a turisták számlájára írható ez a bűnnel teli élet.
Most itt az idei lista, hát megint sikerült rákerülnünk, de a város mentségére szóljon, hogy némiképp javultunk azért az előző adatokhoz képest. A listát még mindig Siófok vezeti, iszonyatosan tetszik nekik az első hely, a dobogóra még sorban Miskolc és Szekszárd került fel, városunk a hatodik helyen próbál meg elbújni a rivaldafényből. Ezer egri lakosra a tavalyi listán 36,55 bűneset esett, az idei adatok alapján (amik értelemszerűen a tavalyi évről szólnak) ugyanúgy ezer egrire 27,37 bűneset jut. Siófoknál egyébként ez a szám 47,26, a legbiztonságosabbnak számító Gödnél pedig 7,59. Budapest kerületeiből 14 bűnösebb tőlünk, logikus, hogy akkor 9 pedig biztonságosabb. Már ami minden bűnesetet érint.
A térképhez kattints ide
A lista persze lehet irányadó, de messzemenő következtetéseket nem érdemes levonni belőle. Eleve csak a nagyobb városokat vették górcső alá és Budapestnél maradva is, például az ötödik kerület a listavezető a maga 116,56-os bűnesetével ezer főre, a nyolcadik kerület pedig csak a negyedik helyen áll, ott ez az érték 61,74. Aztán ennek ellenére valamiért mégis inkább az előbbi kerületben sétálgatnánk este. Mindenesetre még rossz társaságban, de már a jó úton járunk, jövőre hátha kikerülünk az első tízből. És nem azért, mert ügyin csavarják majd a statisztikát, nem is azért, mert annyira elharapózik városunkban a helyzet, hogy már inkább bejelentést sem tesznek a lakosok, hanem azért, mert annyira brutál biztonságos város leszünk.
Idezzem a valami amerikat? Budos varos, neeeem, bunos varos :))))
Sok a cé…
Ennek sajnos ellent mond ,az eddig elkovetett esetek,es megcsak 4 honap telt el az evbol.Sajnos kenytelen az ember jol atgondolni,hogy hol toltse el a szabadsagat.Bele gondolni is rossz.hogy estleg Egerben nyaralunk es meg vilagosban kell vissza menni a szallasunkra,pedig szeretnenk ejjel setalni a varosban vagy az Ersekkertben.Szeretnem,ha megis Egert valasztjuk,sok setalo rendorrel vagy a kozbiztonsagot felugyelo szemelyekkel tudnank talalkozni.
Van azért a bűnelkövetésre nézve (nem is kicsi) visszatartó hatása annak, ha éjjel-nappal fiatalok glasszálnak az utcákon és köztereken, még akkor is, ha esetenként buliból mennek épp haza és hangosabbak egyesek ízlésénél.
Nem kellettek az egri fiatalok? Nos, itt az (egyik) eredménye.
(De legalább csönd van, hisz az számított.)