Skip to main content
Kereskedelem

Eladó az egykori Vadászkürt étterem

By 2015. május 12.4 hozzászólás

Elég hányatott sorsa van az Érsek utcai Vadászkürt étteremnek, az egykoron szebb napokat is látott vendéglátóhely annak idején még tényleg étteremként működött, később ez a szerepe megszűnt és már csak kocsmaként várta a szomjazókat, majd pár éve, a játékgépek sörözőkből való kitiltása után végleg bezárt. Nagy csapás volt ez a hozzánk hasonló kocsmarajongóknak, hiszen egy egészen különleges hellyel lett kevesebb Eger. Egyrészt megannyi emlék kötött ide minket, de ezt leszámítva is, az árai tökéletesen megfeleltek az akkor még elsőéves főiskolás pénztárcánknak, hatalmas belterével simán képes volt kisebb tömeget is benyelni, iszonyatosan jó hangulata volt a szűk Érsek utcai kilátásával és nem mellékesen ez volt a belváros egyetlen 0-24-es kocsmája. A beltere persze pusztult, ahogy az egy étteremből lezüllő kocsmánál elvárható, de a Vadász ettől-, vagy hát ezzel együtt volt nekünk A Vadász.

A bezárása után sokáig reménykedtünk benne, hogy csak felújítják a sörözőt, már csak azért is, mert semmi nyoma nem látszott, hogy akár ki-, akár el szeretnék adni a helyiséget. Nem olyan régen ez megváltozott, kikerültek az ablakaiba a megválási szándékot jelző papírok, egyszóval bebizonyosodott, hogy végleg véget ért a Vadászkürt pályafutása. Kíváncsiságból rákerestünk, hogy mennyi az annyi, meg is találtuk a hirdetését, a 723 négyzetméteres ingatlant 250 millió forintért lehet megvásárolni, vagy igény szerint havi 1,5 millió forintért bérelni. A képen árnyal kicsit, hogy a hely felújításra szorul, ami az állapotát és méretét tekintve megint csak nem lesz megúszható hét szemjegyű összeg alatt.

Persze ne legyen igazunk, de gyanús, hogy pár évig minimum nézhetjük majd az egyre fakuló „eladó” feliratokat az ablakban. Valószínűleg nem lesz egyszerű az értékesítés, már csak azért sem, mert az ingatlan elsőre picit túlárazottnak tűnik. Összehasonlításképp, a vár bejárata mellett egy másik étterem jelenleg 287 ezer forint / négyzetméter áron várja új gazdáját, a Vadászkürtnél ugyanez az ár 346 ezer forint / négyzetméter. Előbbi étterem különösebb felújítást nem igényel, mellette található egy autóparkoló, az árban a berendezés is benne van, és nem mellesleg egy bejáratott névről van szó, szemben a Vadászkürttel, ahol ezek egyike sincs meg. Az ár mellett viszont az adottságok miatt sem lesz könnyű dolga a hirdetőnek, hatalmas alapterületről van ugyanis szó, ami jelentősen lecsökkenti a betölthető funkciók számát. A könnyebb eladás érdekében érdemes lenne talán feldarabolni az üzlethelyiséget kettő vagy akár három részre is. Kisebb bérlőkkel hamarabb meg lehetne tölteni az üres tereket, ügyesen darabolva pedig a konyha is megtartható, helyet adva így egy olyan kisméretű vendéglátóhelynek, mint amik mostanában kezdenek elterjedni Egerben. Persze egyben hagyva a mostani alapterületet, sem elképzelhetetlen a hasznosítás, csak talán nehezebb lesz így megtalálni a megfelelő vásárlót. Mindenesetre kíváncsian várjuk, hogy ki-mit nyit majd az egykori Vadászunk helyén, és persze, hogy mikor teszi majd ezt meg.

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Gabi Lipóczi szerint:

    Akar negy reszre is fellehet darabolni a kerdes az,hogy mit lehetne uzemeltetni,ahhoz,hogy a tulaj.vagy a berlo es termeszetesen a vasarlo vagy vendeg is jol jarjon.A masik az ar, nem lehet ossze hasonlitani a ket helyet a Belvaros az mindennek a teteje.Az otlet viszont jo,ezen erdemes lenne a tehetos egrieknek elgondolkodni.A helyseg onkormanyzati vagy magantulajdon ?

  • Gabi Lipóczi szerint:

    Feltetelezem,hogy a negyzetmeter ar,iranyar amibol komoly vevo eseten engedni fognak.En biztos,hogy egy luxus sorozot es sormuzeumot nyitnek termeszetesen helyi gyartassal,ehhez viszont kell az otos lotto nyeremeny,legalabb is nekem.

  • szemerédy dávid szerint:

    azt hiszem én retro discot csinálnék belölle 70 től 90 évekig idősebbeknek mert ha azt nézzük fiatalok buliznak akár egy kis kocsmábanis vagy akárhol de házaspárok 40 -50 esek nemtudnak erre a mosogép zenére szórakozni