Skip to main content
Szabadidő

Idén nem a várban tartják az Egri csillagok előadást :(

By 2015. június 6.4 hozzászólás

A vár felújítási munkálatai miatt idén ideiglenesen helyszínt kell váltania az Agria Nyári Játékok egyik legnépszerűbb előadásának, az Egri csillagok musicalnek. Persze ez legyen a legnagyobb bajunk az életben, hogy a vidék leglátogatottabb múzeumának majd’ 2 milliárd forintos felújítása miatt egy Líceum nívójú épület udvarán kell megnéznünk a városunk történelméről szóló igen nagy sikerű produkciót… :)

A munkák miatt 2015-ben tehát két helyszínen várja látogatóit az immáron 40 éves Agria Nyári Játékok, a Líceum mellett a másik színpad a Klapka György utcai Fagylaltkertben lesz. A nagyérdemű Egerben összesen 36 előadást láthat majd, de erről részletek már alább, a Kúltúrport.hu cikkében. Akinek az ott leírtak is kevésnek számítanak, vagy aki már rögtön jegyet szeretne rendelni, ő az Agri Nyári Játékok honlapján teheti ezt meg.

agrianyarijatekoknezoter

Kép forrás: Agria Nyári Játékok

Kelemen Csaba, az Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek.

Közlése szerint Egerben 34 előadásra, közte 16 gyermekeknek szóló produkcióra kerül sor: a nagyszínpadi produkciókat – a várban zajló felújítási munkálatok miatt – ezúttal a Líceumban, a kamara- és a gyermekszínházi darabokat pedig a hajdani Fagylaltkertben mutatják be.

A sort június 20-án a Líceumban a budaörsi Latinovits Színház előadása, a Legyetek jók, ha tudtok! nyitja, majd július 3-án – ugyancsak a nagyszínpadon – a 15 éves ExperiDance társulat Fergeteges – A királyné, a gróf és a cigánylány című produkciója lesz látható.

Kelemen Csaba közlése szerint kiemelkedik a júliusi kínálatból a veszprémi Pannon Várszínház előadása, a Hegedűs a háztetőn című musical, a Blackbirds Live Beatles Show-ja, valamint a veszprémi Petőfi Színház Bécsi vér című operettje.

Augusztusban lesz látható többek között az ExperiDance és a békéscsabai Jókai Színház közös produkciója, a Monte Cristo grófja, valamint az Agria Játékok történelmi musicalje, az Egri csillagok. A Külhoni Magyar Színház a kassai Thália Színház művészeivel közösen mutatja be az OmegA című zenés vígjátékot. Az ősbemutatón az Omega együttes tagjai is jelen lesznek.

Hangversenyt ad a Török Nemzeti Ifjúsági Filharmonikus Zenekar, az egri rendezvények sorát pedig augusztus 22-én a 75 éves Korda György gálaműsora zárja.

Kelemen Csaba arról is beszélt, hogy az Agria Játékok Rákóczi Ferencről szóló, A fejedelem című produkciójával a nyár folyamán Tokajban, Szerencsen, Szarvason és Beregszászon is fellép, a Zrínyi 1566 című előadásuk pedig szeptemberben kétszer lesz látható Szigetváron.

Kúltúrport.hu / MTI

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Lázár Béla szerint:

    Régen is itt voltak! Este sokkal jobban megközelíthető.

  • Gabi Lipóczi szerint:

    Rendbe tették a fagylaltkertet ?,hát ennek igazán lehet örülni mert szégyenfoltja volt a Klapka utcának.a sok szemét miatt.

  • Kis szerint:

    Azért a várban sokkal nagyobb hangulata volt ennek. Pl. tüzijáték, az ágyúlövések. Az idén akartuk megnézni másodjára, de így lehet kihagyjuk. :(

  • Polyák Ernő szerint:

    Na ne már! Végre jó lenne az időpont, és nem a nyaralásunk idejére esik az előadás, aztán nem láthatjuk a várban? A rendezőknek mindent meg kellene tenni ez érdekében, hogy arra a két napra fel lehessen ott állítani színpadot. Kizárt dolog, hogy nincs rá lehetőség. Pont a 40 éves jubileumi napokon? Nem hiszem, hogy fel lesz túrva ott az egész terület. Olyan régóta szeretnénk már megnézni, és most sem jön össze?