Skip to main content
Szabadidő

A bazilikában is szétnézhetünk a Google utcanézetével

By 2015. június 9.

Magyarországon 2013 áprilisában debütált a Google utcanézet funkciója, az első frissítés pedig pont egy évvel később, 2014 áprilisában érkezett a szolgáltatáshoz. Akkor több – autóval nem, vagy csak engedéllyel megközelíthető – terület is megjelent a térképen, így Egerből például a sétálóbelváros egy része, illetve a vármúzeum belső udvarai és kazamatarendszere.

Idén kicsit csúszott a szokásos áprilisi frissítés és ráadásul nem is sok újdonság jött vele, a belvárosunk nagyobb része így továbbra sem bóklászható még be virtuálisan. Nem így a bazilikánk – idén júniustól már Magyarország második legnagyobb templomában is szétnézhetünk a számítógép előtt ülve. A belső képek nagyon jó minőségben készültek el, és külön példás, hogy bár a tornyokba például nem mehetünk fel, a Könnyező Szűzanya kápolnájába viszont beléphetünk, talán élőben ott még kevesebben jártak.



A felvételek megtekintéséhez a Google térképen kell az alsó sarokban ácsorgó kis sárga emberkét a bazilikánkra húzni, vagy kattinthatunk ide is és rögtön a templomban találjuk magunkat.