Kedvet kaptunk a TV Eger egyik pénteki hírétől, az említett videóban az épülő kerékpárút felnémeti szakaszát mutatták meg az érdeklődőknek. A többi munkaterület sajnos kimaradt, na ezt pótoltuk be mi, igaz videó helyett csak fényképekkel.
Az építkezés összesen 6 nagyobb szakaszra bontható, ezek ütemezését itt mutattuk meg – a táblázatot a valóság végül több helyen is felülírta, de hát ez van. A leglátványosabb munka jelenleg Felnémetnél zajlik, ezt nem fotóztuk le, érdeklődőknek ajánlott az első sor linkjére kattintani részletekért. A munkaterületek közül még 2 maradt érintetlen, ezen hét folyamán viszont a Mátyás király út mellé is kivonulnak elméletileg a munkások, így ez után már csak a Tűzoltó tér és Mária utca közti szakasz marad hátra.
A vasútállomás melletti szakasz minket is meglepett, azt hittük ugyanis, hogy a bicikliutat a Spar parkolóján keresztül vezetik el, ehhez képest a Sas utat követi majd a szakasz és csak közvetlenül a sínek előtt kanyarodik el az állomás épülete felé. Ez egy kínos pont, a Lajosvárosból a belvárosba tartóknak vagy a főutat kell választaniuk majd, vagy tesznek egy nagyobb kerülőt a Deák Ferenc út eléréséig, mindenesetre helyhiány miatt csak így tudták megoldani a dolgot a tervezők. Az állomás mellett az egykori parkolókon keresztül vezet az út, a jelenlegi munkaterület pedig a Bahnhof sörözőnél ér véget. Egy ideális világban minden kocsmához kerékpárút vezet, így ez egy végtelenül tisztelendő ötlet volt a kitalálótól. Innen valószínűleg felfestéssel megy majd át az úton a kerékpársáv, a túloldalon aztán döntéshelyzetbe kerülünk, indulhatunk a Deák Ferenc út felé, illetve a Raktár út felé is. Előbbi egy ugyanolyan osztott szakasz lesz, mint amilyennel már most is találkozhatunk a Deák Ferenc úton, házak felé a gyalogosok, út felé a bringások, a Hadnagy utcán pedig összeér majd az új és a már meglévő szakasz. Ebben az irányban A Klapka György útig haladhatunk, onnantól vagy toljuk a biciklit, vagy kimegyünk az útra. A Raktár úti alternatíva is egy párhuzamos útnak néz ki, példás megoldás, hogy egy ponton szétválasztották a biciklisek oldalát a gyalogosokétól, így több fa is megmenekült a kivágástól. A Raktár úton ismét „csak” jelölt szakaszra számítunk, a Hadnagy út mellett viszont már elkülönített, újonnan épült bicikliút vezet majd le a jelenleg is meglévő érsekkerti részhez.
Az Egészségház út mellett nem nagy kaland a kerékpárút folytatása, az alap már adott volt ugyanis a patak melletti sétány miatt. Elég szép díszletben tekerhetünk majd, a szakasz Kossuth Lajos felé eső oldala ráadásul még árnyékos is, hát valahogy így néz ki egy ideális kerékpárút. Bonyodalmat három pont okoz a területen, stílusosan az elején, közepén és végén vannak ezek. A két szélen az összekapcsolást nehéz megoldani, az Érsekkert irányába az eltolt irányok miatt, a Dobó tér felé pedig a szűk folytatás miatt. A túloldalon ugye járdaként folytatódik itt a nemrégiben felújított út, ehhez csak úgy lehet hozzákapcsolni a most készülő részt, hogy azt is járdaként fejezzük be. Márpedig az nagyon kínos, ha egy kerékpárút hálózat akár egyetlen pontján is le kell szállni a bicikliről, bízunk benne, hogy találtak erre jobb megoldást is, kíváncsiak leszünk. A középső probléma a Gólya utcához átvezető híd, az ugye lépcsőkkel érkezik meg az Egészségház utcai partra, ezt egy szolid kanyarral kerülték ki a tervezők.
Az utolsó szakaszunk az Árva köz és Tűzoltó tér közti út, különösebben ez sem izgalmas, már legalábbis azt tekintve nem, hogy eddig is itt bicikliztünk. Újdonság viszont, hogy a parkolóház felőli téren nem kell a jövőben autókat kerülgetni, itt ugyanis egy kis park kap majd helyet. Ebből egyelőre semmi nem látszik, de a korábbi állapottól biztos esztétikusabb lesz. A szakasz közepén, a trafóház mellett lehetett izzasztóbb a tervezés, na meg a kivitelezés, itt egészen a patakig le kellett ásni, hogy normális alapot kaphasson az út. Ennek sajnos pár fa is áldozatul esett, de cserében vesztett eldugottságából a helyszín, így hátha kevesebb kétes alak üldögél majd ott a jövőben. A folytatás pedig jóformán már kész van, nem volt nehéz megcsinálni, az út eddig is megvolt, egy vízelvezetőt tettek mellé, meg picit talán szélesítettek rajta. A Tűzoltó tértől egyelőre áll a munka a Mária utcáig, itt szép zöld part várja a leendő út érkezését. Nem tudjuk, mi növény ez egyébként, de simán végig lehetne ültetni vele a patak egri szakaszát, különösebben nem tűnik igényesnek, cserében szépen zöldell és elrejt minden bedobált szemetet, a fűtől mindenképp jobb megoldásnak tűnik.
„már csak a Tűzoltó tér és Mária utca közti szakasz marad hátra”
Pont a számomra leginkább kritikus szakasz. Nem látom, hogy tudják ott a patak mellett megcsinálni a bicikliutat, az érintett területen építmények vannak.
A kertek alatt igyekeznek majd elvezetni az utat, itt mutattunk egy tervet erről a szakaszról: http://www.egrinapok.hu/2015/05/21/uj-setany-is-epul-a-kerekparut-fejleszteshez-kapcsolodva/
Nézd meg a másik oldalról! A gyalogos hídról a Cifrakapu tér felől látszik azon az oldalon, hogy az egyik telek végében valami házikó van, és valamilyen (gáz?) vezeték vascsövei is onnan indulva ívelnek át a patak felett.
Igen, a gázvezetéket jelöli a terv is, az ottmarad majd és egy szolid kanyarral kerüli ki az út. A kis építmény sorsa viszont kérdéses, lehet elfér amellett is, passz, majd kiderül :)
Én arra vagyok kiváncsi, eltűnnek-e a hülye „szállj le, told át az úton” táblák. Tessék az útra is felfesteni, hogy bicikliút, és adjanak az autók elsőbbséget (a többség most is megáll és átenged).
van gyomnyüvény is benne bővel a Mária utcáig…
Van egy olyan gyanúm, hogy a Cifrakapu tér-Tűzoltó tér közti szakasz nem lesz megcsinálva. Mindenhol a városban már zajlanak a munkálatok, ott még ki sincs jelölve a nyomvonal se.
Mármint hogy le sincs taposva/le sincs még vágva a növényzet, nincsenek karók vagy egyéb tereptárgyak a területen.