Skip to main content
Más tollából

Közvécé-ügy

By 2015. július 24.10 hozzászólás

Mi az, ami több mint 5 milliárd forintba kerül és mégis kinyír egy alapszükségletet kielégítő szolgáltatást Egerben? Nyilván a belvárosi rehabilitáció. Az egri viszonylatban gigászi méretűnek számító közterületi beruházás keretében lebontottak ugyanis egy illemhelyet (AZ illemhelyet) A főtér mellettit, A használhatót. Maradt ugyan a Bródy-Széchenyi sarkon is még egy díszpéldány az ilyen célú házak közül, de azt jó ízlésű ember messze elkerüli. A probléma kínos: az ország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontjának belvárosban nincsen felvállalható köztéri mosdó.

Mi is olvastuk már, hogy egyesek mindenáron össze akarják piszkolni a belvárost, mondván, hát nincs más megoldás, de olyat is mutatott egy ismerősünk, akik a meglévő vizeletfoltokat is a megszűnt WC számlájára írják. Erről persze szó sincs, Eger belvárosa rogyásig van vendéglátóhelyekkel, legtöbbjükben pedig fogyasztás nélkül, 100 forint környéki összeg kicsengetésével is használhatóvá válik az áhított helyiség. Aki akar, tehát simán elintézheti ügyes-bajos dolgait jelenleg is, annak meg, aki jobbnak érzi ezt az utcán megtenni, építhetnék bármennyi illemhelyet. Városimázs tekintetében viszont valóban égető a probléma, mert ilyen alapvető egységnek egyszerűen lennie kell, nincs kifogás. Nem kell sok, Egerbe is elég lenne egyetlen egy darab a belvárosba (esetleg az Érsekkertit is meghagyhatnánk mellé) de ennyi, létezzen és kész. Az viszont legyen kifogástalan. Illatos, felszerelt, tiszta, őrzött, akadálymentes, zuhanyzós.

A jó hír, hogy tervben van egy ilyesmi építése, valahová a főtér közvetlen szomszédságába. Erről egyelőre még nem lehet tudni, hogy pontosan hová szánják, mindenesetre a Bajcsy-tömbbelső és a Végvári Vitézek terével szembeni árkádos folyosó a két legesélyesebb elképzelés. Nem csak a helyszín, de a dátum is kérdéses, elkésni már így is elkéstek vele, akkor meg minek sietni, ugye.

Témánk felhozója olvasónk, Dömi volt, aki elküldte véleményét a helyzetről. Nem csak ezért vagyunk hálásak egyébként neki, de a vélemény milyensége miatt is: építő jelleggel, a végén egy ötlettel is megfűszerezve osztotta meg velünk gondolatait. Ő gyakorlatiasabban gondolkozott mint mi és a turistabuszok érkezési pontjai körül hiányolta inkább ezeket az egységeket, de ez már csak a leveléből derül ki alább görgetve.

Anno ide menekülhettünk, napjainkban már csak Gárdonyi vigasztalására számíthatunk

A városba érkező rengeteg buszos turista(köztük igen sok külföldi,pl. lengyel) elsőnek leggyakrabban a fürdő előtti buszleállóban (úgy, hogy nem is a strandra mennek a turisták ), vagy az Ady Endre utcai busz parkolóban találkozik városunkkal. Több órás út után rögtön az illemhelyet keresik. A fürdőnél a Békafütty nevű kocsmából kérhetnek kulcsot(ha ezt tudják) és kettesével-nem éppen kulturált viszonyok között- intézhetik el a sürgős dolgukat. Ezen kívül az Érsek kertben mehetnek el (szintén 1-1 személyes)- a nap előrehaladtával egyre elhanyagoltabbá váló- nyilvános WC-re. Van még a Bródy S. utcai , de azt is érdemes megnézni….

Egerben a Gárdonyi szobor helyén volt egy európai szintű, több férőhelyes,automata vízöblítésű, zuhanyzóval, pelenkázóval ellátott, a vizes részben rozsdamentes acélból kivitelezett, korszerű illemhely, melyet a Városgondozás Kft. alakított ki és újított fel, 2007 környékén, kb.25 millió Ft-ból. Ez elbontásra került….

Mivel egy angol közmondás szerint „az első benyomás nem ismételhető”, a városunk idegenforgalmáért aggódók szeretnék, ha az ideérkezőket első benyomásként nem ilyen WC állapotok fogadnák, mint amilyenek most vannak.
Úgy gondolom a felvetett problémát minden, csoportokkal találkozó idegenvezető, külföldieket fogadó egri szakember, alá tudja támasztani.

Néhány külföldi példa:
Lengyelországban pl. akció indult a városokban közvécék létesítésére. Sőt, több helyen, a városok honlapjain térképen jelzik ezeket a „szükség esetén szükséges” helyeket (Varsó,Krakkó,Wrocław,Gdansk,stb) A gdanski illemhelyeket pl. már 2012-ben kiválóra értékelték a külföldi turisták:
http://gdansk.naszemiasto.pl/artykul/zagraniczni-turysci-ocenili-toalety-w-gdansku,1496377,art,t,id,tm.html

A lengyelek úgy tartják, hogy az illemhely állapota = „képeslap a városról”.
Németországban igen sok városban a közintézmények mosdói nyilvánosak, fenn vannak a városok honlapjain,eligazító táblák is jelzik a helyeiket.

Megjegyzés I.:A H. Hírlap már ugyan foglalkozott a témával…de egy kicsit elbagatellizálta…

Ötlet:Sürgős és egyszerű megoldásként az egri strand Petőfi téri bejárata melletti (balra, jobbra) lévő WC-k egyikét meg lehetne nyitni a tér felé(akár lezárva a strand felőli bejáratot, mert a strandon van WC bőven) és egy fizetős forgóajtóval (Mint pl. Győr környéki benzinkutak,egyes szlovák turisztikai helyek…. Zdar…, stb.)

Megjegyzés II.: Ehhez nem kellene hosszadalmas közbeszerzés, ügyintézés,engedélyezés és sokba sem kerülne….

Megjegyzés III.: Azért mehet ilyen nehezen egy illemhely létrehozása, mert itt blamázsnak éreznék a politikusaink az ünnepélyes átadást,szalag átvágást,stb. Ezért nem is nagyon szorgalmazzák…

Dömi

Szólj hozzá! 10 hozzászólás

  • Be kell kéreckedni a városházára, ott biztos van WC és ott székelnek (mindkét értelemben) a felelősök is! ;-)

  • Igen! Valószínűleg Habis Úr ha a városban van a városházán igénybe tudja venni az illemhelyet de a túristák a lakosság hová megy? Jobb híjján a Zalár úti átjárókban végzik el folyó ügyeiket az esti órákban !!!! Az ott közlekedő emberek és dolgozók kénytelenek bűzt elviselni!!!!!!?????

  • laport szerint:

    „Nem marad sokáig nyilvános illemhely nélkül a Dobó tér közvetlen környéke – tudtuk meg Oláh Istvántól, a megyeszékhely városfejlesztési irodájának szakemberétől. A közhasználatú szociális blokknak nevezett létesítmény a tervek szerint két ütemben épül majd meg a Gerl Mátyás utca 6. szám alatt, a ház árkádos szakaszának a végében. Az első ütemben a WC-t és szociális blokkot hozzák létre. A kivitelezés közbeszerzési eljárást követően indulhat, s ha jól alakulnak a dolgok, még az idén elkészülhet. Jövőre a létesítmény másik része, egy öltöző épülhet meg. Ezt a közeli Dobó téren tartott rendezvények fellépői használhatják majd. Azt már nem a hivatal munkatársától tudjuk, inkább csak szóbeszéd, hogy további belvárosi illemhely létesítését is tervezik az Egészségház utcában, a Kertmozi környékén.”

  • Gabriella szerint:

    Jó a fenti hozzászólást olvasni.Viszont az t nem értem,ha valamelyik vendéglátó egységben fogyaszt az természetes, ingyen használhatja.Akik nem azoknak 100-ft-ot kell fizetni a toalett használatáért,ez miért jelent ekkora problémát.Szerintem az új létesítményt sem lehet majd ingyen használni és ez így van rendjén.

  • Dömi szerint:

    Kérem, szíveskedjenek a hozzászólók elképzelni, hogy beérkezik pl. egy busz(sokszor azonban egyszerre több is)az Ady Endre utcai parkolóba, vagy a strand előtti leszálló helyre-mondjuk úgy 10 óra körül- akik már pl. 2-3 órája úton voltak….(egy buszon kb. 40-50 utas van)…Vagy ekkora csoport megy városnézésre…melyik étterem engedne be ennyi embert ? Egyébként ennyi ember szükségleteinek az elintézése az érsekkerti WC-n, több, mint fél órát vesz igénybe…hogy lehet így bármit tervezni egy városnézésen, ha például a csoport ebédje időre van rendelve? Kész rohanás szokott lenni az egész városnézés, mivel eleve késéssel indul(t) minden….Biztos voltak már a hozzászólók buszos kiránduláson és dekkoltak már jó félórákat a benzinkutak szűk WC kapacitásai miatt….Ezt kellene elkerülni, egy idegenforgalmára méltón büszke városban, minél előbb !!

  • Ágnes Kiss szerint:

    … mert a Gárdonyi-szobrot mégsem merték a közvécé elé ültetni. Made by Eger!!

  • eszes szerint:

    El kellett utaznom ,, barátainkhoz,, hogy olyat lássak amikor a nyakon lévő,, v-mit,, használják – azaz használni kéne itthon .VARSÓBAN városszerte ingyenes műanyag wc–k vannak lerakva , ugy mint itt az épikezéseken , tiszták , nincs grafiti rajtuk . Tudjuk hogy földrajzilag felettünk vannak , de szerintem más téren is nem csak ,, klotyó,, téren…….

  • Dömi szerint:

    Már budi ügyben tényleg nem akartam többet hozzászólni. Csak nagyon megszívlelendőnek tarom „eszes” hozzászólását! Megérnének egy szakmai tanulmányutat a lengyelországi fejlődő illemhelyek:
    http://www.toaletypubliczne.pl/realizacje/detail,nID,877
    http://www.toaletypubliczne.pl/realizacje/detail,nID,905
    http://www.toaletypubliczne.pl/realizacje/detail,nID,937