Skip to main content
Szabadidő

Kimaxolták a Zenepavilont

By 2015. augusztus 12.One Comment

Kevés hely van Egerben, amit megjelenése és funkciója miatt is egyaránt annyira szeretünk mint az érsekkerti Zenepavilont. A kis építményt 2002-ben adták át, költségét teljes egészében a dohánygyár fedezte. A gyár azóta elment, a Zenepavilon viszont maradt, és nagyon úgy tűnik, hogy napjainkban éli fénykorát.

A Bikavér ünnepen a kis színpad szerepét szokta megkapni, fesztivál nélkül pedig kéthetente szolgál helyszínéül különböző rétegzenekarok koncertjeinek. Az alkalmak mindig egy kerti parti hangulatát hozzák el, kis zenélések ezek, amikre elsétálnak a helyiek, leülnek, meghallgatják az éppen aktuális fellépőt, majd továbbsétálnak meginni valamit a városban. Nem kell heteket készülni rá, nincs fesztiváljegy és sakkozás a szabadidővel, egyszerű élményekről van szó, amiknek éppen ettől lesz hangulatuk. A Zenepavilon ugyanis a maga szerény módján nagyon sokat dob Eger kulturális lehetőségein, egy olyan minőségi, ingyenes programlehetőséget teremt, ami simán megállná a helyét tőlünk sokkal gazdagabb országokban is. Augusztus 11-én ezt a szerepet maxolták ki a szervezők, az aktuális fellépő ugyanis a Kiscsillag volt, vagyis egy olyan jól ismert zenekar, akik fesztiválszínpadok előtt is lazán megtöltik a nézőteret. Nem tudjuk, mit bír még el a Zenepavilon, de minden tisztelet a szervezőknek, ha lehet ilyet, még nagyobb nívót adtak Eger amúgy is egyik legminőségibb pontjának. És így közvetve magának, Egernek is. Szeretünk olyan városban élni, ahol egy keddi munkanap után ingyenes Kiscsillag koncertbe futunk az ország egyik legrendezettebb köztéri parkjában. Hoztunk egy fotót ízelítőnek a koncertről, ezt az Egriprogramok.hu facebook oldaláról kölcsönözzük, érdeklődők bökhetnek ide további képekért.

kiscsillag

Fotó: Egriprogramok.hu

Tényleg nem tudjuk, hogy hol a Zenepavilon határa, a magunk részéről már csak egy Tompos Kátya, vagy Bérczesi Róbert fellépéssel lehetne überelni az idei kínálatot, de ez meg csak a mi ízlésünk. Mindenesetre ezúton is gratulálunk a 2015-ös koncertekhez (augusztus 25-én még zenél egyet egyébként a Balázs Elemér Group) és kívánunk kitartást, illetve anyagi forrást a folytatáshoz, a városnak szüksége van a zenepaviloni koncertekre!