Skip to main content
Közlekedés

Központi kerékpárparkoló lehetne a Centrum mellett

By 2015. szeptember 1.3 hozzászólás

Ezerrel fejleszti kerékpáros infrastruktúráját a város, örülünk is ennek nagyon, hiszen kevés jobb dolog létezik a bringázásnál. Aktív kerékpározókként nem csak a fejlesztéseket figyeljük, de mindig töprengünk is rajta, hogy mitől lehetne még jobb a bringások helyzete Egerben – erről amikor vannak különböző kerékpáros kérdőívek, mindig nyilatkozunk is. Világmegváltó ötleteink persze mindig a határidők után születnek meg, sebaj, legalább magunkat elszórakoztatjuk így velük. Legújabb bölcsességünkben a Centrum oldalát pakolnánk végig biciklitárolókkal.

Egy kerékpáros mennyországban minden közintézmény és üzlet mellett tárolók hada várná a bringásokat, de a gyakorlatban ez nyilván megvalósíthatatlan. A kerékpár viszont működhet az autóhoz hasonlóan, ergo nem feltétlenül ajtótól ajtóiig kell elképzelni a közlekedést, hanem simán lehet kerékpáros parkolókban is gondolkozni, ahonnan aztán elbattyoghat alanyunk az általa vágyott pontra. Részben ezt az elképzelést valósították meg a belvárosi rehabilitációval is az új közterületeken, igaz picit ügyetlenül, vagy hát átgondolatlanul tették mindezt. Az új tárolók bár funkcióra nagyon jól használhatóak, egy-két kivétellel gyakorlatiatlan helyekre kerültek és sajnos tetőt sem kaptak maguk fölé. Ezt lehetne orvosolni kezdetben egy, később pedig három további tároló építésével.

Ötletünkben négy központi tároló szerepel, amik önmagukban 20-30 kerékpár egész napos befogadására is képesek lennének. Értsük ez alatt, hogy 10-15 tárolót képzelünk el tető, világítás és esetleg térfigyelő kamera alatt. Ezek a tárolók a hosszabb időre érkezőket szolgálhatnák, tanulókat, dolgozókat, bulizókat. Egy biciklisnek ugyan kellemetlen dolog sétálni, de ha cserében biztos helyen tudja hagyni a biciklijét, ez a kellemetlenség máris elillant. A négy tárolót a Széchenyi utca sétálós részének két végére, a Dobó térre és a Tinódi térre képzeltük el. Ezek közül a Dobó tér lehetne az első, lévén, hogy az lenne a legfontosabb és egyben a legkönnyebben kivitelezhető, hála a sokat szidott Centrum áruháznak. A Spar mellett iszonyatosan példásan el is kezdték a dolgot az illetékesek, 4 tároló már ki is lett helyezve a tető alá. Ez viszont maximum 8 biciklire elég hely, ami nagyon kevés. Lévén, hogy az áruház látványosan nem kívánja hasznosítani a főtérre néző kirakatát, az oldalt végigrakhatnák tárolókkal, ez további kb. 8 támasz kihelyezését jelentené, így összesen már 24 biciklit lehetne tető alatt hagyni, ami már elég szép szám.

DSC_0285 DSC_0286

Legvadabb álmainkban még egy-egy vandálbiztos, kimondottan közterületre szánt biciklipumpát is el tudunk képzelni a tárolók mellé, de ez már tényleg csak csokireszelék lenne a torta habján. Mindenesetre nagyon bízunk benne, hogy miután a jelenleg zajló komolyabb beruházás után már kész lesz egy biciklizhető megyeszékhely alapja, a döntéshozók igyekeznek majd tovább csiszolni a dolgon. Az ilyen, arányaiban kisebb dolgokkal néha sokkal többet lehet elérni mint egy sokmilliós fejlesztéssel.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás