Skip to main content
Fejlesztés

Kiszínezték a tűzcsapokat

By 2015. október 9.7 hozzászólás

Érdekes dologra lettünk figyelmesek a belvárosban járva – túlságosan nehéz dolgunk persze nem volt az észrevétellel, elég szembetűnő ugyanis a dolog. A város valamiért keretet festett a tűzcsapjai köré. Olyan jóféle, rikító narancssárgás keretet. Azt még nem próbáltuk, de úgy lenne csak az igazi, ha este a fényt is visszavernék ezek.

A festésre igazából nem tudunk haragudni, mert nem vicc, van, ahol tényleg jól mutat. Sötétszürke alapon erős szín, tök jó esztétikailag is. A maradék helyszíneken persze végtelenül idétlenül néz ki a megoldás, ilyen a Bajcsy-Zsilinszky utcai példány is. A festést egyébként (egyelőre?) csak a belvárosi rehabilitáció érintette területeken végezték el.

DSC_0430Eh?

Feltételezve, hogy nem a gyönyörködtetés volt az elsődleges cél, próbáltuk megfejteni a dolog miértjét. Addig egyértelmű persze, hogy a láthatóság fokozása lebegett a döntéshozó szeme előtt, elég fontos dolgot takarnak ugye ezek a fedelek. Ez után jön viszont a kérdés. Egyrészt, mert tűzoltóink egyáltalán nem buta emberek, anélkül is meg tudják találni ezeket a vízforrásokat, hogy így körbeszíneznénk nekik. Saját térkép és a fedelek alapból is direkt környezetbe nem illő, vörös színe is segíti őket ebben. Másrészt nem véletlenül lettek kitalálva a földbe süllyesztett tűzcsapok, nagyon ügyes megoldása ez egy nélkülözhetetlen kellék városképbe illesztésének. Miért fújtuk akkor ezt mi körbe ilyen vad színnel, odatéve így városképnek is?!

Egyetlen dologra tudunk gondolni, mégpedig, hogy ez a játék nem is a tűzoltóknak, annál inkább az autósoknak szól. Mindig lesznek vezetők, akik ott parkolnak, ahol éppen sikerül nekik. Aztán elég egyetlen ilyen kótya emberke, ha ő pont rossz helyen áll, amikor baj van, akkor bizony nagy baj van. Csak rájuk tudunk gondolni, hogy miattuk kellett ezt csinálni. Ekkor sem értjük mondjuk, hogy miért nem volt elég csak a fedelet átszínezni, de ez már részletkérdés, ez biztos olcsóbb megoldás volt. Mindenesetre elég fura ötlettel álltak elő az illetékesek, de reméljük, hogy célravezető lesz, ha egyszer használni kell a fedeleket, de inkább persze soha ne kelljen őket. Meg egyébként tovább lehetne gondolni ezt a színezősdit. A Gárdonyi tér pl. nagyon üres, a vízlefolyók kaphatnának ugyanígy kék keretet, a csatornafedelek barnát, a gáz mondjuk fehéret, teljesen ki lehetne színezni a teret, még turistalátványosság is lehetne a jelenleg csak idétlennek ható megoldásból.

Szólj hozzá! 7 hozzászólás