Illetve használtak lesznek azok az új vonatok, de felújítottak, komfortosak és a korábbiaktól modernebbek.
Február 16-án érkezett meg az első csomag a MÁV bevásárlásából, melyben az Osztrák Szövetségi Vasutaktól vettek át használt, viszont jó állapotú Schlieren vasúti kocsikat. Némi felújítás és saját arculatra alakítás után ez a pakk egyből el is került a miskolci vonalra, leváltva így az addig ott közlekedő, némiképp már idejüket múlt szerelvényeket. Most itt az újabb adag vonat, amiket már mi kapjuk meg: november 18-tól Eger és Budapest között közlekednek majd.
A Schlieren-ek lényegi különbséget nem jelentenek majd a mostani Fecskéinkhez képest, legalábbis ami a megjelenésüket és belső elrendezésüket illeti.
Amit tudnak:
- Gépi szellőztetés és emellett minden ablakuk lehúzható
- Önműködő, mozgásérzékelővel felszerelt szakaszajtók
- Lehúzható napellenzők
- Egyes üléseknél lehajtható asztalok és lábtartók
- Kerekesszékes utazás beemelő szerkezettel
Amit nem tudnak:
- Nincs bennük légkondicionáló
- Nekik már nem gombbal nyílik az ajtajuk, így taperolni kell a fogókát :(
Amit nem tudjuk, hogy tudnak-e:
- Fedélzeti wifi
A hírt, illetve a képeket a Vonatösszeállítás.hu-ról kölcsönözzük, érdeklődők ide bökhetnek további részletekért.
Esetleg konnektorról valami hírek? (Hátha….) :)
A menetidőt is visszaállítja majd valamikor a MÁV elfogadhatóra, vagy üresen fognak közlekedni, míg a buszokra nem lehet felférni?
Konnektor biztosan nem lesz. Én még megemlítettem volna, hogy a fő pozitívum az lesz, hogy hosszú távra is kényelmes ülések lesznek a kocsikban, valamint 120 km/h-nál nem kacsáznak úgy, hogy az ember azt hiszi, hogy lerepül a pályáról, és fékezéskor nem rázzák szét az embert. Egyébként egy darabig vegyesen fognak közlekedni az „igazi” (nagyon régi, nem felújított) fülkés-bőrüléses-regyvás-büdös gyorsvonati kocsikkal. Kb. 2 hét múlva fejezik be a felújítást Füzesabony-Mezőkövesd térségében, és november közepétől már biztosan visszaáll a régi menetrend. :)