Skip to main content
Önkormányzati közlemény

Két sikeres fordulót követően indul az „EIZIP” harmadik köre

By 2015. november 6.

A 2015-ben útjára indított Egri Ifjúsági és Zenei Program fő feladata, hogy pályázati alapon támogatást biztosítson a könnyűzenét játszó, egri amatőr együtteseknek. A program keretében támogatható tevékenység a koncertek szervezése, próbahely bérlése és hangfelvételek készítése.

Eger Önkormányzata az EIZP keretében 2015. május 31-én tehetségkutató versenyt szervezett, 8 zenekar részvételével. A győztes a „Silver Soul”, a közönségdíjas pedig az „Our Trip” zenekar lett, ők egy páros, regionális turnét nyertek, ez jelenleg is zajlik a következő állomásokkal: Kalocsa, Nyíregyháza, Debrecen, Miskolc és Budapest, valamint egri koncertekkel.

Rázsi Botond alpolgármester elmondta: az első két pályázati kiírásra 31 beadvány érkezett és a kuratórium összesen 2,9 millió Ft felosztásáról döntött, az alábbi megoszlásban: 15 koncertszervezési, 5 próbahely-támogatási és 11 hangfelvétel-készítési beadványt részesítettek támogatásban. Az EIZP Szabó Attila Kossuth-díjas egri zenész által vezetett kuratóriuma az összesen 4 millió Ft-os költségvetési keret fennmaradó részére megjelentette a harmadik pályázatot, várjuk tehát az önmagukban tehetséget érző és a „szárnypróbálgatásra kész” egri fiatalok jelentkezését.

Részletek a kiírásban:

http://eger.hu/hu/hirek/c/megjelent-az-egri-ifjusagi-zenei-program-3-kiirasa