Szeptemberben írtuk, hogy új jelenség van elterjedőben Egerben, mégpedig, hogy lezárják a korábban szabadon átjárható kapualjakat. Említett bejegyzésünk után nem sokkal rögtön csatlakozott még egy alany a sorhoz, akkor a Zalár utca egyik szűk kis átjárója elé került vas kapu. Most itt a legújabb lezárás, bízunk benne, hogy ezzel tetőzik is akkor a folyamat, mert már nem kisebb terület előtt kattant a zár mint az Érsekudvar előtt.
Az utóbbi időben nagyon leamortizálódott a terület, az elzárt kút mellett egyre félelmetesebben romlott az épületek állaga is, a kert egyszerűen taszítóvá vált. Áthaladásnyi ideig sem volt örömteli látvány, pihenni meg már nyilván végképp nem akartak ott az emberek. A lezárás szomorú, mert ezután kerülni kell, ha erre mentünk volna, ugyanakkor ez jelképes ár azért, hogy cserében megszűnt a belváros egyik szégyenfoltja. Vagy legalábbis el lett takarva a szemek elől. Egyetlen félelmünk, hogy a lezárást a Pori sétány is megsínyli majd. A lépcsősor ugye az Érsekudvar folytatásában áll, és most gyakorlatilag funkcióját vesztette. Lezárni valószínűleg nem fogják, de ha nem járnak arra emberek, annak is leromolhat az állapota, piszkos lehet és graffitis, egyszóval minden, csak nem vonzó. Pedig a borostyánnal benőtt szakasz jelenleg az egyik leghangulatosabb lépcsősor a belvárosban, nagy kár lenne érte.
Mindenesetre a sétány és az udvar tekintetében is bízunk a legjobbakban. Az Érsekudvar adottságai is nagyszerűek, szeretnénk hinni, hogy kis pihenő után pár év múlva talán megújulva, akár teraszos vendéglátóhelyekkel benépesülve nyílik majd újra. Hátha. Amíg ez viszont nem következik be, nosztalgiázni vágyóknak ajánljuk a Műemlékem.hu aloldalát, ahol több fotó is látható az udvarról.
Vajon mi az oka a lezárásnak? Netán ezt is felújítják?
Nagyon remélem, hogy ez valóban csak egy közelgő felújítás miatt történik, hiszen a remény hal meg utoljára :) Csodás hely lehetne, ha komolyabb átalakításon esne át.
A lezárás oka, hogy az ügyes-bajos dolgaikat ne ott végezzék el az emberek! Undorító volt különösen rendezvény vagy hétvége után az a bűz !!!
de a palota előtti tér bejárható. Soha nem voltam még ott, csak mosta héten. Nagy fless.
Réges-rég, amikor megnyitották az udvart a népek előtt, szép kis üzletek sorakoztak. Többek között ott vettem a 80′-as években babakocsit az unokámnak. Ápolt, rendes átjáró udvar volt. Kár érte…
Nyilatkozzon már az önkormányzat – nemmer????? jogos vagy közterület ???? de a többi ellenzék is mondhat v-mit……
Magán terület, az érsekséghez tartozik.
Jöhetne már egy Belvárosi Udvarok Rehabilitációja c. projekt.