Skip to main content

Az elmúlt hetekben már tesztelték közterület-felügyelő kollégáink a Líceum melletti közlekedési sorompót, amely január 16-ától zárja le az utat a Széchenyi utca felé haladó autósok előtt. A behajtási ponton csak az léphet be, aki rendelkezik az ehhez szükséges engedéllyel, illetve elektronikus kártyával. A kontrollt végző felügyelők nem csak ennek meglétét vizsgálják, hanem mobil eszközzel azt is ellenőrzik, hogy az autó vezetője szabályszerűen használja-e azt.

Szombattól, tehát január 16-tól két hetes „türelmi időszak” következik, s a szabályszegőkkel szemben február 1-jétől a legszigorúbban lépnek fel.

A kártyás-sorompós rendszert jelenleg térfigyelő kamera egészíti ki, a későbbiekben pedig rendszám-felismerő eszközzel egészül ki.

Az új típusú behajtási engedélyek – a megfelelő dokumentumok benyújtásával – kérvényezhetőek a Közterület-felügyelet munkatársainál, akik a Városházán, az Adó Iroda melletti, földszinti ügyfélfogadóban várják az igénylőket ügyfélfogadási időben. Az engedélyek arculata egységes, de több színben léteznek, attól függően, hogy azokat milyen célra és milyen korlátozásokkal adta ki a Polgármesteri Hivatal. A színeknek nagy jelentősége van, hiszen az autósok csak a legközelebbi belépési pont és az engedélyen feltüntetett úti cél között közlekedhetnek – ezt külön ellenőrizni fogják a közterület-felügyelők.

További információk, részletek: www.kozter.eger.hu

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.

Szólj hozzá! 3 hozzászólás

  • Horváthné Juhász Izolda szerint:

    „az autósok csak a legközelebbi belépési pont és az engedélyen feltüntetett úti cél között közlekedhetnek”
    Mega-giga lájk! Akkor nem a Jókai utca felől fog végigcsörtetni a belvároson, akinek a papneveldénél van dolga? :)

  • Vékony Tibor szerint:

    Nahát, olyan boldog vagyok tőle. de tényleg. Úgy hiányzott. Mostantól nyugodtan alszom.

  • Géza Surányi szerint:

    Felesleges. A Széchenyi utca Kossuth Lajos utca felőli végétől továbbra is be lehet hajtani. És sokan meg is teszik, hiába van ott a behajtani tilos tábla. És mindezt büntetlenül meg lehet tenni a rendőség épületével szemben!