Skip to main content

Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnöke 2016. február 9-én fogadta a Parlament delegációs termében a Megyei Jogú Városok Szövetsége 23 tagvárosának polgármestereit, köztük Habis Lászlót, Eger első emberét. A házelnök Majnek Antallal, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspökével együtt köszönte meg a városvezetőkön, döntéshozókon keresztül a magyar városok polgárainak azt, hogy nyitott szívvel fordultak a nehéz helyzetbe jutott nemzettestvérek felé.

Kövér László hangsúlyozta: teljes körű, példaértékű összefogás valósult meg a szövetség szervezésében, ezért büszke arra, hogy ennek a gyűjtésnek a védnöke lehetett. Hozzátette: nagyon fontos a magyar városok segítsége azért is, mert a jelentős veszélyt hozó menekültválság elterelte a világ figyelmét a megoldatlan ukrajnai válságról is. A kárpátaljai magyarok nem kapaszkodhatnak másba, mint az egyházakba és az iskolákba – fogalmazott Kövér László.

Majnek Antal püspök kifejtette: szó szerint éhezést előz meg az MJVSZ tagvárosainak adománya, a dolgozók közül sokan csupán néhány tízezer Ft fizetésből élnek, s rengeteg nyugdíjas kényszerül arra, hogy 10-20 ezer Ft körüli összegből gazdálkodva döntsön: gyógyszert, vagy élelmet vásárol, vagy fűt az otthonában.

Szita Károly, az MJVSZ elnöke elmondta: a szövetség minden tagja örömmel részt vett a gyűjtésben, s így a 23 megyei jogú város összefogásának köszönhetően 115 millió Ft adomány jut el a kárpátaljai magyarság megsegítésére. (Minden önkormányzat 5-5 millió Ft-ot utalt át erre a célra.) A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálaton keresztül így 70 millió Ft használható fel beteg gyermekek kezelésére, 45 millió Ft-ot pedig a Kárpátalja Hitéletéért Alapítvány használja fel, kifejezetten étkezéssel kapcsolatos segélyezésre, gyermekkonyhák működtetésére, a legnehezebb sorsú családok megsegítésére. A 115 millió Ft-os adományon túl a 23 megyei jogú város mindegyike igyekezett a maga korábbi kapcsolatain keresztül is segédkezet nyújtani a Kárpátalján élő magyar embereknek.

Eger Önkormányzata a tavalyi évben 1.500.000,- Ft értékben biztosított nyári táborozási lehetőséget, 40 nagyszőlősi gyermek számára, míg a szintén nagyszőlősi, Perényi Zsigmond Középiskola felújítására 2015. júliusában 6.000.000 Ft adományt juttattunk el a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartományon keresztül.

Eger delegációja szeptemberben járt Nagyszőlősön és a 6 millió Ft-os adományról szóló tanúsítvány átadása mellett a két település polgármestere aláírta azt az együttműködési megállapodást, amely rögzíti, hogy az önkormányzatok elsősorban a nagyszőlősi, magyar nyelvű oktatást és annak feltételeit segítő kezdeményezéseket tesznek a jövőben. Az együttműködés fontos része a tapasztalatcsere és a kulturális kapcsolatok ápolása.

Habis László polgármester: köszönet jár az egri polgároknak és vállalkozásoknak az e célt szolgáló önkormányzati letéti számlára utalt adományokért. A továbbiakban is arra kérjük az egrieket, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék Eger és Nagyszőlős együttműködését és a kárpátaljai magyar iskola munkáját.

Az önkormányzati letéti számla száma: 12033007-00102883-03400003

Megnevezése: „Eger MJV Önkormányzata, Kárpátalján élő magyarok megsegítése számla”