Feltaláltuk a spanyolviaszt, rájöttünk, hogy már az utolsó szakasz is végigtekerhető az Egert hosszában átszelő kerékpárút-hálózatból. Mint kiderült, tavaly év végén is megtehettük volna már ugyanezt, de akkor még arról szóltak a hírek, hogy az utolsó pár méter nincs befejezve, emiatt nem is vágtunk neki az útnak. Nos, az utolsó pár méter a patakmederbéli munkák miatt még mindig nincs leaszfaltozva, de ettől függetlenül simán végig lehet menni azon is biciklivel. Ez volt a nagy felfedezésünk. Ám, ha már így megfejtettük a világot, alább megmutatjuk, hogy milyen lett az új szakasz.
Egy rövid megjegyzés miatt kezdjük utunkat picit messzebbről, a parkolóház mellől. Teljesen abszurd módon sikerült itt megoldani a bicikliút kereszteződését, semmi nem indokolja a döntést. Ezen a ponton a patak szintjéről érkező (egyébként a fő gerincnek szánt) kerékpárútnak egy gyalogos sáv miatt véget vetnek, szabály szerint itt le kéne szállni, hogy áttoljuk a bicajt a kb. másfél méteres járdán, hogy aztán folytathassuk az utunkat északra. Fordított irányból érkezve még hülyébb a helyzet, mert aki helyismeret nélkül teker itt, a felfestés miatt egyenesen tovább megy az Árva köz felé, ahol pedig a Zalár utcát elérve megszűnik a kerékpárút. Nem tudjuk elképzelni, hogy miért így oldották meg a dolgot, baromi egyszerű lett volna szépen felfesteni a kerékpárutak kereszteződését és aztán azon átvezetni zebrával a gyalogosokat- ahogy ezt a Lajosvárosban például sikerült is megoldani a Mátyás király út mellett.
Miután elértünk a Tűzoltó térhez és így a tárgyalt szakasz valódi kezdőpontjához, megint egy bosszússág: használhatatlanul oldották meg az új kerékpárút akadálymentesítését. Akkora és olyan meredek a szintkülönbség, hogy országúti biciklivel nem lehet felmenni rajta, hiába a sárga felfestés az úton, meg kell állni és fel kell emelni a biciklit a járdára, ha nem akarjuk szétcseszni a kereket. Ez gáz, a hálózat több pontján is nagyon bénán küzdötték le a padkákat, csak úgy kopognak a biciklik egymás után, de ez a Tűzoltó téri változat übereli az összes többit.
Még az első métereket sem tettük meg az új úton, máris szomorúak vagyunk, hogy ez bizony szar lett. Ilyen bemutatkozás után lesz viszont szép csak nyerni, az esélyt azért megadjuk az új szakasznak. Kis lejtő, majd olyan látvány, amit még soha nem élvezhettünk korábban, most járunk itt életünkben először. Új perspektíva, új élmény, hangulatos lett a partszakasz, alig várjuk, hogy kinőjön a fű, nagyon klassz lesz majd. Közben elérünk az első nagyobb kanyarhoz, ahová az elképzelés szerint egy kis pihenőnek kellett volna épülnie. A terveken is szereplő négy fa valóban megérkezett, a két pad viszont (még?) nem. Kár értük, hangulatos lenne ott megpihenni, pláne, ha még egy lépcsőt is építenének a patakhoz. A meder ugyanis nagyon jó lett így kikövezve, tiszta, rendezett, izgalmas lenne lemenni egészen a vízhez.
Ha haladunk tovább, nemsokára elérjük a szakasz egyetlen veszélyes pontját, ahol az éles kanyarok miatt 15-ös sebességkorlátozás is kikerült az útra. Nem tudták máshogy megoldani sajnos a helyzetet, egyszerre volt jelen egy kikerülendő gázvezeték, illetve a benyúló telekhatárok. Óvatosan kell menni és semmi gond nem lesz.
Kanyar után itt a vége, fuss el véle, már látjuk is a félkész utolsó pár métert, ami miatt eddig nem jöttünk erre. Kár volt kihagyni, bőven végig lehet menni ezen is. A medret elnézve, a munkák nagyján már túl van a kivitelező, így várhatóan erre a pontra is hamarosan aszfalt kerülhet majd. Ha ez megtörtént, akkor ténylegesen is elkészül majd az Egert hosszában átszelő kerékpárút-hálózat, ami az utóbbi idők legörömtelibb egri fejlesztéseinek egyike.
Összességében nagyon jó lett a Tűzoltó tér és Mária utca közé épített szakasz. A tervezett pihenőhely hiánya miatt különösebb extrát nem hozott magával, a nyomvonalának hála viszont nagyon hangulatos végigtekerni rajta. A funkcióról pedig még szó sem esett, pedig ez a legkiemelkedőbb tulajdonsága mind közül. Az útnak hála egy új alternatíva született a felsővárosi lakótelep és belváros között, ami észak felé haladva a legfontosabb. Eddig szabályosan csak a zsúfolt Széchenyi utcán, vagy a relatíve komoly kerülőt jelentő Servita utcán keresztül érhettük el biciklivel a lakótelepet. Most szinte légvonalban tehetjük meg ezt az utat, ami pedig hab a tortára: mindezt hangulatos környezetben, autók nélkül. Még a Tűzoltó téri padkával kéne valamit kezdeni, mert az tényleg gyalázatos lett, de egyébként pacsi az útért mindenkinek, aki közrejátszott a megépülésében!
Végezetül csatolunk még pár képet az útról, ezek nem kerültek be a bejegyzésbe, de ha már megvannak, nem akarjuk kidobni őket.
Az extra képek közül a 8. a „legjobb”: a 15-ös táblán egy Művész máris rajta hagyta zöld filctolla nyomát :(
már hetek óta
Nagyon örülünk neki, végre egy jó projekt. Csak így tovább
Kár volt kikövezni a patakpartot, így olyan lett, mint egy mesterséges csatorna.
Érdekes, hogy az utolsó képen látható mederbe tartó rámpának ki van kövezve az oldala, ebből arra gondolok, hogy ott fog maradni, nem bontják el. Kiváncsi leszek a funkciójára, bár lehet, hogy csak „szervizlejárat” lesz, ha később majd karban kell tartani a medret.
Felfestve még nincs. :)