Skip to main content
Szabadidő

Amikor még hiányzott egy lakótelep

By 2016. március 17.One Comment

Nagyon ráfüggtünk a Fentről.hu nézegetésére, a blogon például most írunk róla harmadjára (először itt, másodszor itt tettük). Viszont legalább már tényleg azt érezzük, hogy ez lesz az utolsó alkalom. Na de mit lehessen tenni, ha egyszer fantasztikusnál fantasztikusabb képeket töltenek fel rá?!

Most például az eddig hiánycikknek számító Felsővárosról kaptunk egy képet, ami a legjobb, abból a korból, amikor még nem létezett lakótelep. A dátumozás szerint a légifelvétel 1969. április 27-én készült. Az egész kép fantasztikus, ide kattintva máris böngészhető az érdeklődőknek.

Mi két dologra hívnánk fel a figyelmet rajta, ami nekünk még az átlagnál is különlegesebb volt. Az egyik, hogy milyen kis háztömb volt anno a mostani viadukt lehajtó helyén, a Széchenyi utcai kereszteződésnél. Ebből mára semmi nem maradt, pedig milyen jól nézhetett ki. A másik érdekességünk, hogy a mai II. Rákóczi Ferenc út 44. szám alatti tízemeletes helyén (amit ma egyik oldalról a patak, másik oldalról egy játszótér szegélyez) milyen szép kert volt régen. És ez már csak fantázia, de ilyen kerthez épületből sem egy hétköznapit képzelünk el. Awh, fantasztikus a fotó, következő napjainkat minden apró részletének kielemzésével fogjuk tölteni…

Szólj hozzá! One Comment

  • Molnár Dávid szerint:

    Még a lakótelep hiánya hagyján, de végre új képpel lettünk gazdagabbak az egykori úttörő vasútról. Értékes kép ez a nyomvonalat illetően. De attól függetlenül egy kincs a kép.