A Heol írta meg tegnap, hogy elköltözik az Egészségház utcai Kertmozi – nekünk már ez a tény is újdonság volt, a célállomás így meg aztán pláne. A mozi a Szépasszonyvölgyben folytatja pályafutását, ezentúl a szabadtéri színpadhoz kell baktatnunk, ha egyszerre akarunk csillagokat és filmeket nézni.
Régi szép idők
A költözés mellett egy dolog szól, méghozzá a Szépasszonyvölgy esti lehetőségeinek bővítése. A városrész 99%-ban a borivásról szól, mely profilt gyönyörűen egy szórakoztatónegyeddé lehetne bővíteni. Nyaranta jelenleg is estéről-estére képes kisebb fesztiválhangulatot hozni a völgy, új lehetőségekkel és új célközönség lecsalogatásával egy nagyszerű dolog születhetne Eger szélén, amihez kezdésnek akár egy kertmozi is jó lehetne. A sort viszont – ha ez lenne a cél – megállás nélkül, még szezonkezdés előtt folytatni kéne további szolgáltatásokkal, erre azonban nincs törekvés a város irányából. Nyilván nincs, mert az már a belváros rovására menne és azt senki nem akarja, de ez egy hosszabb téma.
A költözés ellen szóló lista már picivel nyomósabb. Viszonylag könnyen belátható, hogy a völgy sokak számára szinte elérhetetlen, a város szélén helyezkedik el, buszok nem járnak le, este meg relatíve kevesen akarnak keresztülsétálni családostul a fél városon. Elérésre marad így az autó és a taxi, amiket biztos lesznek, akik igénybe is vesznek majd, de gyanús, hogy nem ez lesz a jellemző a mozizók közt.
A profilok sem illenek össze, ahogy írtuk, jelenleg a völgy a borivásról szól. Iszik bort fiatal és idős, magyar és külföldi, aztán, ahogy leszáll az este, egyre többekben kezd érvényesülni a nemes nedű. Ezzel gond egy szál se, sőt, de ebbe a közegbe nem szívesen megy az ember a gyerekével megnézni egy animációs filmet és új kiszemeltünket sem ide fogjuk elvinni első randira.
A hangulat egy megfoghatatlan dolog, nem is igazi ellenérv ez emiatt. Tény viszont, hogy az Egészségház utcán adott egy életérzést műanyag székről, szabad ég alatt filmet nézni. Kicsit olyan kertiparti hangulata volt az egésznek. A Márai központ szabadtéri színpada kétségtelen, hogy menőbb és sokkal profibb jelenség, de felmerül, hogy ha valaki profi körülmények közt akar egy filmet élvezni, akkor ő rendes moziba megy, ami eleve erre a célra lett kitalálva.
A költözéssel ügyesen kizárják a potenciális vendégek döntő többségét, ami már papíron is megfontolt dolognak tűnik, emellett külön díjazzuk, hogy egy amúgy jó dolgot igyekeznek elrontani a városban. A szépasszonyvölgyi kertmozi ötlete nem elvetendő, sőt, egy próbaszezont mindenképp megér a dolog, mindehhez viszont csak a belvárosi kertmozi működése mellett- és nem pedig ahelyett kampányolnánk. A történet viszont nem csak a kertmoziról szól, az Agria Film új ügyvezetőjének ez volt az első olyan megnyilvánulása, amivel lentebb faragott a szimpátiánkból. Magabiztosan lehet-e szakemberként tekinteni ugye valakire, aki megpróbálja érvekkel bebizonyítani, hogy ez a költözés a mozi szempontjából indokolt?! Berényi Tamáshoz nem fűznek különösebben heves érzelmek, az egri mozikat viszont meglehetősen kedveljük. A jövő is ennek megfelelően érdekel, Tamás tőlünk aztán világuralomra is törhet és lenézett exvezetőként is végezheti, a mozijainkat viszont mindenképp szeretnénk biztonságban tudni. Szeretnénk ezért hinni, hogy csak egy tehetetlen helyzet ügyetlen elfedéséről volt szó a nyilatkozatban, nem pedig valódi szakmai döntésről. Ez lenne a kisebb rossz. A folytatásban aztán meg minél előbb építsék be az Egészségház utcai mozi területét a könyvtár új épületével, amit oda terveznek, mert parkolóként használni a telket, nagyon lehangoló látvány.
Talán a lakók folyamatos hőzöngése is oka lehet a költözéssel.
:(
Ettől..sokkal jobb, és romantikusabb lett volna az Érsekkertben a tónál! A völgybe? Nem tudom hányan lesznek,akik le mennek?
Az…szabad tér is,meg nem is!!!
hàt sajnàlom…
A pincék + a taxisok fognak ,, jól ,, járni habár az utobbiakat kétlem … mert mire kezdődik – véget ér a film hát a sok kanyar mit és mennyit hoz ki az utasból …???
Ha már itt valaki az érsekkerti tavat említi… Utánajárnátok, hogy idén is engedik-e – barbár módon – hogy ott nyáron színház legyen? Elkerítik a tó környékét kordonokkal, letapossák a füvet… Nem értem, eddig miért engedték oda nyáron azt a színházat. És vajon idén, mikor még a Magyarok Vásárát is száműzték a kertből, vajon azt a nyári színpadot engedik megint? Adjuk vissza az Érsekkertnek a kert jellegét, oké, én is ezt akarom már évek óta!! Semmi keresnivalója ott a színháznak!
Kenytelen vagyok hozzaszolni,pedig nem akartam.Mikor a varossal kapcsolatban valami eszement dolgot terveznek es nekem a tudomasomra jut,muszaj ! Belegondoltam,hogy szep nyari este vagy majdnem ejjel,jovunk haza az uj kertmozibol, setalva gyalog,vigan jo kedvuen,mire beerunk a varosba illetve hazaerunk ki fog a biztonsagunkrol gondoskodni.Lehet,hogy kirabolnak,vagy megvernek ,sajnos erre is gondolni kell.