Skip to main content

A kormány Modern Városok Programjának Egert érintő legfontosabb kérdéseit egyeztettem a napokban Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterrel. Kezdésként áttekintettük azokat az információkat, melyek az Eger számára az M3-as autópályával közvetlen összeköttetést biztosító út építésének előkészületeiről szólnak. Megelégedéssel állapítottuk meg, hogy a leendő, 2×2 sávos gyorsforgalmi út műszaki előkészületei megfelelően, az ütemterv szerint haladnak.

A személyes megbeszélés központi témája a déli iparterület fejlesztése volt. Itt egyfelől a már ipari területként a rendelkezésünkre álló ingatlanok infrastruktúra-fejlesztése, pl. a megközelíthetőség javítása a fő kérdés, melyre hatékony választ kívánunk adni a Területi Operatív Program forrásainak felhasználásával. Cél, hogy javuljon az ott tevékenykedő ipari vállalatok és munkavállalóik komfortérzete és helyzete.

Kiemelten fontos számunkra a tervezett, több mint 20 hektáros ipari terület bővítés. Ezzel kapcsolatban miniszter úrral együtt nyugtáztuk, hogy önkormányzatunk – saját erőből – összesen több mint 10 hektárnyi részt már megvásárolt, s további 1,5 hektárt biztosított városunk számára az állam, így már 12 hektárnyi területtel rendelkezünk, s ez lehetőséget ad arra, hogy elinduljon a fejlesztés első üteme. A kezdéshez szükséges azonban a MÁV-val való sikeres együttműködés is, ezzel kapcsolatban Seszták miniszter úr vállalta, hogy tevékeny segítséget nyújt Eger számára.

Az ipari területek bővítésének második üteme esetében Eger Önkormányzata, a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt., illetve a MÁV együttműködésével valósulhatnak meg a további beruházás feltételei. A tárcavezető a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium részéről vállalta, hogy hatékonyan elősegíti a folyamatot. Seszták Miklós leszögezte, hogy egyetért az egri fejlesztési tervekkel, melyeket a városban és térségében élő emberek szempontjából kiemelten fontosnak tart, s ezért rendkívüli fontosságot tulajdonít az egri gazdaságfejlesztési törekvéseknek.

(A fotók egy korábbi, egri tárgyalásunkon készültek.)

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.