A csaknem 200 lakásos, városi tulajdonban álló egri társasházban, az úgynevezett Garzonházban mindkét liftet teljesen új, korszerű eszközökre cserélte Eger Önkormányzata. Ebben az épületben található a város bérlakás-állományának 20%-a. A megközelítőleg 500 egri polgárnak otthont adó, Rákóczi út 8-10. szám alatti ingatlanban a 2015-ben lezárult szociális városrehabilitációs program keretében százmilliós nagyságrendű beruházást hajtottunk végre: a kivitelezők szigetelték a házat és cserélték a nyílászárókat is. Az épület immár a legkorszerűbb energiatakarékossági mutatókkal rendelkezik.

A fejlesztést 2016-ban is folytattuk: Eger idei költségvetésében 25 millió Ft-tal szerepelt a Garzonház igen elhasznált liftjeinek cseréje. Ennek megfelelően április elején kezdődött el a régi felvonó szétszerelése, majd a tavasz folyamán új sínrendszert, új súlyokat, új motort, új fülkét és új ajtókat szerelt fel a kivitelező. A lift megújulása valóban teljes körű. Aki a helyszínen jár, valóban szembetűnő különbséget tapasztalhat a korábbi és a jelenlegi állapot és liftműködés között, immár mindkét szerkezet esetében. A második személyi felvonó tesztüzeme július első napjaiban indult el.

Az egri Garzonházban ezzel sem áll meg a fejlesztések sora: a tervek szerint a lépcsőház és a hátsó bejárat felújításával még az idei évben teljessé válik a megújulás. A 198 szociális bérlakásra elsősorban fiatal lakásigénylők nyújthatnak be pályázatot és kedvezményesen vehetik bérbe a lakásokat. Eger önkormányzata ezzel is támogatja azt, hogy a városhoz kötődő fiatal felnőttek Egerben kezdhessék életüket.

EU6I2854-2EU6I2853-2

Fotó: Nemes Róbert.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.