Április végén kipakoltak a Dobó térre 10 faházat, tették mindezt az Egri Csillag Weekend miatt, hogy helyet biztosítsanak bennük a kitelepült szolgáltatóknak. A fesztivál május 1-jén véget ért, a faházak viszont maradtak – megvárták a következő nagyobb eseményt a téren, a május végén tartott Országos Tájfutó Diákolimpia döntőjét. A futók már régen hazamentek, a faházak viszont (megritkulva bár), de még mindig kitartanak. Hogy a városnak esze ágában sincs elbontani az építményeket, bizonyítja az EVAT pályázata, amit ezeknek az egységeknek a megtöltésére írt ki. A poén a pályázat felvezetése: “Az EVAT Zrt. az egri belváros vonzerejének további növelése érdekében, valamint a város és a kistérség jellemző termékeinek bemutatása céljából elárusítóhelyeket létesít a Dobó téren és a Gárdonyi téren, faházak és napvitorlák kihelyezésével.” Ez tényleg klasszul növeli a belváros vonzerejét…
A faházakkal alapvetően semmi baj sincs, kívül-belül jól néznek ki, illenek a belváros új közterületeire és valójában a főtér felől nézve a városképen sem rontanak semmit. A probléma, hogy az átalakítás során a Dobó téren jelentősen csökkent a zöldfelület aránya, árnyékos rész összesen két ponton maradt, a Spar-, illetve a túlsó csücsökben, a Szent Hedvig Kollégium mellett. Na most ebből a két zöldfelületből az egyiket szolidan megölték a faházakkal. Valljuk be, ez iszonyat buta húzás volt, hiszen a főtér túlnyomóan pont ettől a sávtól volt közösségi tér. Fiatalok üldögéltek-feküdtek itt a kazettákba zárt pázsiton, rengetegen pihentek meg a fa burkolatú szegélyeken, lényegében ez volt az új főtér találkozási vonzereje. Maga a tér továbbra is jól néz ki, a Minorita templom, Városháza, Dobó szobor, vár látványán semmit nem rontanak a faházak, a növénykazetták vonzerejét viszont elrontották velük. Használni így is használják persze az emberek a zöldfelületet, hiszen nincs más, csak rossz lett a dolog hangulata és hála az eldugásnak, olyan elemek is megjelennek már a füvön, amik korábban nem voltak tapasztalhatóak, és amik nem illenek egy város főterére.
Végtelenül kedvezőtlen döntés volt telepakolni a tér egyik oldalát faházakkal és őszintén bízunk benne, hogy az idei volt az első és egyben utolsó ilyen jellegű kísérlete a városnak. Így, hogy a 6 házból 5 zárva van, végképp, de ha mindegyik működne is ugyanez lenne a helyzet. Nem úgy a Gárdonyi téren, ahová szintén kipakoltak párat a házakból. Annak a területnek az önálló vonzereje közel 0, az idő túlnyomó részében kong az ürességtől, ott bőven fel lehet sorakoztatni ilyen építményeket és még jól is áll neki. Ott már tényleg csak tartalommal kéne megtölteni, mert a kihasználtsága azoknak a házaknak is hasonló a Dobó tériekhez.