Skip to main content
Fejlesztés

Gondolatkísérlet a Bajcsy tömbbelsővel

By 2016. október 19.4 hozzászólás

bajcsytombbelso_nagy

A Bajcsy-tömbbelsőnek van „szerencséje” alighanem a legelőnytelenebb adottságokkal rendelkeznie az összes udvar közül, a legnagyobb negatívuma, hogy nincs nagy, egybefüggő terület benne. A helyzetet tovább rontja, hogy talán előnytelen helyzete miatt is, de ez a tömbbelső van a legjobban lepukkanva mind közül.

Mi ez és miért írjuk le? Részletek a linkre kattintva.

Ami előnyös, hogy mind a négy irányból átjárható, igaz, a Széchenyi utca felől nemrég kapott egy vaskaput, ez a teljes átjárhatóság este így csorbul kicsit. Elsődleges célnak talán a tömbbelső kinyitásának kéne lennie, a jelenlegi kapualjak nem, hogy nem csalogatják be a járókelőket, de kimondottan taszítóak is. Leromlott állagúak, mindenfajta emberi és állati származék megtalálható bennük, szóval igen. Nagyon jó adottság viszont, hogy az összesen 6 bejáratából 4 nagy belmagasságú, íves átjáró, kettőben pedig még szép freskó is található. Utóbbiak felújítása önmagában is milliós tétel, de nagyon megérné, új értéket teremtenénk vele. Ahogy megérné, sőt, elengedhetetlen lenne az összes bejárat felújítása is, hiszen ezzel tudnánk becsalogatni az embereket a tömb belsejébe.

dsc_0802

Ha már bejöttek az emberek, mutassunk nekik valamit, na de mit lehet kezdeni az adottságokkal. A Széchenyi utca felől indulva az első udvar jelenleg betonos parkoló, ezt mindenképp meghagynánk így, szüksége van rá a tömbben élőknek, dolgozóknak, ne terheljük tovább a közparkolókat ennek a megszüntetésével. Egy új fedőréteg elég is lenne, felfestve, esetleg kivilágítva, úgy, ahogy egy normális parkolónak ki kell néznie. Tesszük hozzá, a kivilágítással a kétes egyedeket is távol lehetne tartani innen esténként.

A következő udvarrészt a zálogház épületének hátuljáig jelöltük ki magunknak, itt van a legnagyobb gyalogos forgalom, itt keresztezik egymást ugye a kapualjakból érkező járdák. Ezeket mindenképp fel kéne újítani, az Érsek utcára kivezetőt kiváltképp, a belváros egyik szégyene, hogy ez a rész máig nem akadálymentes… Ha már itt járunk, ezen lépcsők mellett van egy kis udvar a Lagadrimi és az Új nemzedék hátuljánál, kiskorunkban ide valahogy mindig egy kis tavat képzeltünk el, hát azóta rájöttünk, hogy elég sok sebből vérzik ez az ötlet, de terasz azért lehetne belőle. Ha nincs vendéglátóhely, akkor csak merjünk valami kis menőséget csempészni a belváros egy rejtett pontjára, rakjunk le műfüvet, hozzunk ide ládás fákat, közösségi függőágyakat, bármit, ami még nincs Egerben, és amibe ha belebotlik az ember, akkor azt mondja, hogy ejha, ebben a városban ilyenek is vannak. A lépcső túloldalán, az Eger Városi Turisztika irodái mögött már van természetes fű is, meg pár fa, minden adott egy szép parkhoz. A fák közül egyet-kettőt fájó szívvel, de kivágnánk, muszáj valahogy átláthatóbbá tenni ezt a területet, mert jelenleg végtelenül undorító, ami itt van. Ami emberből jöhet, az garantáltan minden reggelre megtalálható a fal mentén, vagy a fák tövében, vészesen közel van a Bíboros, ez a kis sarok meg kellően sötét ahhoz, hogy vonzó legyen este adott embereknek, adott dolgokhoz. Ha megritkítottuk a területet, akkor jöhet a közvilágítás, meg az utcabútorok beszerzése, padok, bicikli tárolók, esetleg, ha merünk nagyot álmodni, egy köztéri kondipark. Meg térfigyelő kamera, hogy ez mind itt maradjon másnap reggelre is. A zálogház felé haladva mindenképp megszüntetendő a jelenlegi parkoló jelleg, itt már ne parkoljanak autók, még rakodási pont se legyen, ha nem muszáj. Még egy fal maradt, pont a zálogház hátsó homlokzata, amit egy művésznek adnánk, fessen rá valamit, amit jónak lát, és amit jónak látunk mi is. Nem kell, hogy köze legyen Egerhez, csak legyen érdekes.

dsc_0792dsc_0809 dsc_0807 dsc_0804

Az utolsó rész a HBH hátsó terasza melletti terület, ahol szintén adott a park jelleg, innen fát sem kéne kivágni, csak a füvet ápolni kicsit. Ami nagy előny, hogy van itt ám egy talán kevesek által ismert szobor is! A görög szobrász, Andreas Papachristos fekvő nője ritka kényelmetlen pózban élvezi az egri létet, de ez egy érték, fordítsuk ki, tegyük központibb helyre a téren belül! Köré szokás szerint padok, lámpa, kamera. Vagy, ha igény van rá, akkor ajánlat a HBH-nak, hogy nyilván területhasználati díjért cserében kitehet asztalokat a nő köré is. Paff, meg is van a jelenleg egyetlen sörkertünk, ráadásul kegyetlenül finom HBH sörrel, szemtelenül központi helyen. Jó ez a vállalkozásnak és a városnak is, a két érdek meg ideális esetben kéz a kézben jár.

Szólj hozzá! 4 hozzászólás

  • Jók ezek a gondolatkísérletek. Csak így tovább!!!
    Érdekes lehet még, hogy miért, mikor és kinek a kezdeményezésére nyitották meg ezeket az udvarokat. Másik érdekes szempont, hogy jogilag mi a státusza a belső udvaroknak, ha jól sejtem ezek nem közterületek. A lakók szempontjait is jobban körül lehetne járni, mert nem biztos, hogy feltétlenül ebben az irányban gondolkodnak.
    Másrészt: én az első, parkolós udvarba is tennék árnyékadó fát, máshol meg nem vágnék ki. Egyre forróbbak a nyarak és a fák a barátaink.

    • Attila Dobi szerint:

      Nagy százalékban közterület. Kapualjak, és épületszárnyak által jobban közbezárt részek tartoznak az épületekhez, azok minősülnek magántulajdonnak. A tömbbelsők rendezése a hatvanas évek végétől kezdődött, ha jól tudom. Országos Műemlék Felügyelőség, Városi tanács stb közreműködéssel.

  • Ja, meg másik régebbi ötlet, hogy az összes átjárót ki lehetne festeni, kivilágítani, rendbe tenni. A modernebbeket kortárs művészekkel, van ahol csak dekorálni kellene, van ahol csak felújítani…

  • Attila Dobi szerint:

    Új vonalvezetés és térburkolat, a különböző szintek nagyvonalúbb kapcsolatával, egyben akadálymentessé tételével ahol szükséges. Jót tenne az udvarnak. A tűzfalak festése olcsó megoldás, de lehet egy, a tagoltsága miatt közösségi térnek alkalmatlan tömbbelsőbe, „átjáróházba” például egy tűzfalra illesztett mászófal vinne némi életet.