Skip to main content

Habis László, Eger Megyei Jogú Város polgármestere és Nyitrai Zsolt, Eger és térsége országgyűlési képviselője, megyei fejlesztésekért felelős miniszteri biztos közös közleménye.

Eger egyike annak a 12 megyei jogú városnak, amely – Terület- és Településfejlesztési Operatív Programjához (TOP) kapcsolódóan – jelentős kiegészítő forrást kap – ez szerepel a 1562/2016. (X. 13.) kormányhatározatban. A Magyar Közlönyben október 13-án megjelentek szerint Eger esetében Magyarország Kormánya 2,37 milliárd Ft többlet-kötelezettségvállalásról döntött, így az egri TOP-keret 21,4%-kal megnőtt. Ennyivel többet fordíthat a város a közlekedésfejlesztést, gazdaságélénkítést szolgáló beruházási programokra a következő években.

A kormányrendelet úgy fogalmaz: a „többlet kötelezettségvállalással megnövelt európai uniós támogatás és hazai társfinanszírozás” Eger esetében 13 milliárd 450 millió Ft.

A kormánydöntésnek köszönhetően immár kibővült TOP-források felhasználásával Eger Önkormányzata olyan fejlesztési célokat kíván megvalósítani, melyek jelentősen hozzájárulnak a város gazdaságának élénkítéséhez, a munkába járás körülményeinek javításához, vagyis a lakóövezetek és a sok ezer egri polgárnak munkát adó ipari területek közötti közlekedés fejlesztéséhez.

Eger nagy és példaértékű munkát végzett az előkészítésben:

  • az önkormányzat valamennyi megjelent TOP-kiírásra benyújtotta pályázatát
  • tucatnyi egri TOP-program már támogatási szerződéssel rendelkezik
  • a kibővült TOP programban olyan közlekedési fejlesztés is megvalósul, melyhez már engedélyes tervekkel rendelkezünk

A már aláírt támogatási szerződések alapján elmondható, hogy a Sas út és Andornaktálya között járda és kerékpárút létesül. A kibővülő ipari parkban kerékpározásra is alkalmas szerviz utat használhatnak majd a város felől munkába érkező egriek, déli irányból pedig új feltáró út létesül. Megújul a Kertész út és több, hozzá kapcsolódó, fontos útszakasz. Körforgalmak jönnek létre a dél-keleti városrészben, ezáltal biztonságosabbá, kiszámíthatóbbá válik a közlekedés.

A kibővült keretnek köszönhetően lehetővé válik az igen forgalmas Sas út felújítása és a vasúti csomópontban egy közúti aluljáró építése, amely igazán jó hír a közlekedők számára.

A belterületi közlekedésfejlesztési csomag és az Egert az M3-as autópályával összekötő gyorsforgalmi út megépítése lényegi javulást, hatalmas előrelépést jelent majd Eger életében.

Szólj hozzá! One Comment

  • kelemeng szerint:

    Múlt hétről a 1554-es is érdekes.
    Várfejlesztés jön 4,5 Mrd-ból, ennek zömét jövőre elköltve, részletesen:

    a) a Nemzeti Várprogram keretében európai uniós forrásból az egri vár és erődrendszer turisztikai célú fejlesztése,
    b) az egri vár állagmegóvó felújítása keretében:
    ba) a vár középkori főtere és a Provizori palota rekonstrukciója,
    bb) a középkori székesegyház részleges rekonstrukciója és környezetének megújítása,
    bc) a vár északi bástya-rendszerének, valamint a Gótikus-palota és környezetének helyreállítása, rekonstrukciója (Föld-bástya, Tömlöc-bástya),
    bd) az egykori városfal jelenleg is álló, de leromlott állapotban lévő szakaszának helyreállítása (Bródy Sándor és Városfal utca sarka);

    Valamint a Zárkándy-bástya felújítása további 300 millióért.

    Forrás: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=197822.327754