Skip to main content

A nagy hidegre való tekintettel bevezetett intézkedések kapcsán, pénteken kiadott közleményünket az alábbiakban frissítjük:

A Tulipán téri, új Gondozói ház kapacitása a nagy hideg miatt betelt, ezért – ahogyan ezt előre jeleztük – megnyílt az ellátásra szorulók előtt a Szvorényi utca 69. szám alatti, volt általános iskola épülete is.

Akinek tehát segítséget jelent, ha fűtött helyiségben tartózkodhat és zsíros kenyeret és forró teát fogyaszthat, megteheti ezt egészen addig, amíg a rendkívüli hideg időjárás tart. Az egykori iskolaépületet január 11-én, szerdán nyitottuk meg az Egri Főegyházmegye Karitász Szervezettel együttműködésben. Az épületet Eger Önkormányzata bocsátja a segélyszervezet rendelkezésére, emellett 24 órás biztonsági szolgálatot és naponta egyszer, bőséges meleg ételt biztosítunk a rászorulóknak az Egri Szociális Szolgáltató Intézményen (a Családsegítő Intézet utódja) keresztül. A Főegyházmegyei Karitász más jellegű ellátást is biztosít a helyszínen.

Továbbra is kérünk mindenkit, aki segítségre szorulót lát, hogy a nap bármely órájában hívja a 30/401-0107-es telefonszámon az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény ügyeletes szociális munkását. A fenti mobilszám hiányában az ismert segélyhívó számok egyikét (pl. 112) is tárcsázhatjuk. A lényeg az, hogy figyeljünk egymásra és segítsünk, ha bajba jutott, veszélyben lévő embert látunk Eger utcáin. Ezzel – szó szerint – életet menthetünk.

További információ, hogy a Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete a megszokott helyen, a Klapka u. 9. szám előtt minden munkanapon forró teát és zsíros kenyeret kínál, emellett január 13-án, pénteken délben 100 adag meleg ételt osztanak szét.

Eger Önkormányzata az Egri Szociális Szolgáltató Intézményen keresztül – és minden illetékes szervvel együttműködve – igyekszik jól koordináltan, kielégítő módon gondoskodni a segítségre szorulókról.

Szólj hozzá! 2 hozzászólás

  • Pintyőke..... szerint:

    Minőségi javulást hoztak a Flört vonatok …… ezt miért tiltják le a könyvtári gépek – Kérj engedélyt stb…. Már dicsérni sem szabad ????

  • Egri Szociális Szolgáltató Intézmény szerint:

    Az írás egy részét – kicsit átalakítva – köszönettel felhasználtuk.