Skip to main content

Az Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata által meghirdetett irodalmi pályázat eredményei.

A pályázat minden évben kiírásra kerül a város közigazgatási területén működő alsó, közép- és felsőfokú oktatási intézményeinek tanulói számára, az ott folyó irodalmi élet fellendítése céljából vers-próza, tanulmány-publicisztika és esszé műfajokban.

A szakmai bíráló bizottság tagjai voltak:

Dr. Nagy Andorné nyugalmazott gimnázium-igazgató, középiskolai magyar szaktanár, Szalainé Király Júlia a Dobó István Vármúzeum irodalomtörténésze és

Dr. Ködöböcz Gábor, az Eszterházy Károly Egyetem Irodalom Tanszékének docense.

A beérkezett pályaművek tekintetében a 2016. évi pályázat kapcsán az iskolák közül ki kell emelnünk a Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Tagiskoláját, az Eszterházy Károly Egyetem Gyakorló Általános Iskoláját, a középiskolák közül pedig az Eventus Művészeti Középiskolát, az Egri Dobó István és az Egri  Ward Mária Gimnáziumokat.

A főiskolai kategóriában az alábbi eredmények születtek:

  • Harmadik díjban részesül rövid prózájáért Váczy Lilla egyetemi hallgató.
  • Második díjban részesül Tiszanánán gyűjtött meséjéért Tóth Nelli egyetemi hallgató.
  • Az első díjat nem adta ki  a zsűri.

A középiskolai kategória eredményei a következők:

  • Harmadik díjban részesül rövidprózájáért Pusztai Ágota  a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnázium 11/A osztályos  tanulója.
  • Második díjban részesülnek négykezes szépirodalmi leveleikért Donkó Rebeka és Koncz Katalin az Egri Ward Mária Gimnázium 13/N osztályos tanulói
  • Első díjban  részesül fiktív 56-os naplójáért Kamocsai Eszter az Egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium 11/D osztályos tanulója.

Az általános iskolai kategória eredményei a következők:

  • Harmadik díjban részesül rövidprózájáért: Madarász Dávid Péter, az Egri  Balassi Bálint Általános IskolaTinódi Sebestyén Tagiskolájának 5/b osztályos tanulója.
  • Második díjban részesül rövidprózájáért Tóth Rebeka Vanessza az Egri  Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Sebestyén Tagiskolájának 5/C osztályos tanulója.
  • Első díjban részesül verséért: Gyönki Rozina Lizett az Egri  Balassi Bálint Általános Iskola Tinódi Tagiskolájának 5/C osztályos tanulója.

Az Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése által a kulturális és művészeti élet területén dolgozó szakemberek számára alapított helyi kitüntetések.

  • A művészeti élet területén végzett több évtizedes kiemelkedő munkássága elismeréseként Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése „Gárdonyi Géza díjat” adományozott Kozma István festőművésznek.
  • A kultúra területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a közgyűlés „Pro Agria” Szakmai díjat adományozott Antal Anettnek a TV Eger szerkesztő műsorvezetőjének, a Média Eger Nonprofit Kft. ügyvezetőjének.
  • A kultúra területén végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként a közgyűlés „Pro Agria” Szakmai díjat (posztumusz) adományozottKovács László karmesternek, az Egri Helyőrségi Zenekar egykori vezetőjének.
  • A kulturális és művészeti élet területén végzett kiemelkedő teljesítményéért a Közgyűlés „Kiváló Munkáért” kitüntetésben részesítette Vinczéné Rácz Edinát a Harlekin Bábszínház társulatvezetőjét. Valamennyiüknek szívből gratulálunk!
  • Kiemelkedő munkája elismerésként Eger Megyei Jogú Város első embere „Polgármesteri elismerésben” részesíti Agyagási Dezső vezető főtanácsost, a polgármesteri hivatal kulturális területén dolgozó kollégáját. Agyagási Dezső 1987-től dolgozik Eger Megyei Jogú Város polgármesteri hivatalában, teszi ezt alapos szakmai felkészültséggel immár 30 esztendeje. Az elmúlt 26 évben kiemelkedő történelmi, irodalmi ismereteivel nagyon jelentős mértékben segítette az Önkormányzat, a szakmai bizottságok és nem utolsó sorban a polgármester úr munkáját.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.