Az Eszterházy Károly Egyetem négy campusán 546 hallgató tett sikeres záróvizsgát a 2016/2017-es keresztféléves képzésben.

Az Eszterházy Károly Egyetem egri képzési helyén az elmúlt hetekben 362-en végeztek.  Alapképzésben 156, mesterképzésen pedig 166 fő fejezte be tanulmányát. A szakirányú továbbképzést választók közül 29-en kapnak oklevelet, valamint 11-en felsőfokú szakképzés teljesítéséről kapnak oklevelet.

A díszünnepségen habilitációs díszoklevelet vehetett át Dr. Fritz Péter és Dr. Hanák Zsuzsanna, akik az Eszterházy Károly Egyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában tartották meg habilitációs előadásukat.

A rendezvényen 3 doktorandusz hallgató tett doktori esküt. Szentes Erzsébet a Neveléstudományi Doktori Iskolában Nóvé Béla és Szabó Viktor pedig a Történelemtudományi Doktori Iskolában szerzett PhD fokozatot.

Az Eszterházy Károly Főiskola 2015-ben díjat alapított, mellyel a tudományos kutatások terén kimagasló eredményeket elért oktatók és doktoranduszok munkáját kívánja elismerni. A Minőségi Tudományos Publikációk Díját immáron második alkalommal vehetik át azon oktatóink, tanársegédjeink és doktoranduszaink, akik munkájuk elvégzése mellett magas szintű tudományos szerzői tevékenységet folytatnak.

2016. évi Tudományos Publikációs Díjban részesül:

Egyetemi tanár, professzor kategóriában:

Jedlovszky Pál egyetemi tanár (TTK)

Polgári Márta kutató professzor (TTK)

Tanársegéd kategóriában:

Orgoványi-Gajdos Judit tanársegéd (PK)

Csugány Julianna tanársegéd (GTK)

PhD hallgató kategóriában:

Faragó Boglárka PhD hallgató (PK)

A Gyöngyösi Károly Róbert Campuson 2017. február 11. szombaton 10:00 órától, a Jászberényi Campuson pedig 14:00 órától tartjuk keresztféléves oklevélátadó díszünnepségünket.

Új üzletek Egerben

Ha megadod az email címedet, levelet küldünk, amikor új elem kerül fel az üzletfigyelő listára. Elérhetőségedet nem használjuk fel más célra, és bármikor leiratkozhatsz, ha nem kérsz több értesítést.