Skip to main content
Egyéb, blog

Próbáljuk megérteni az egyik egri híroldalt

By 2017. március 9.9 hozzászólás

Így, hogy van egy blogunk, nem mindig naprakészen követjük az egyéb egri oldalakat, de lehetőségeinkhez mérten azért néha rájuk nézünk. Azt az olvasók döntik el, hogy melyiket-mennyire szeretik, de azt mindenképp örömteli látni, hogy milyen sok ilyen lap született az elmúlt egy-két év alatt. Amit rendszeresen megnézünk mi is, az az, hogy a nálunk megjelent tartalmak hogy köszönnek vissza másoknál. Érdekes látni, hogy ki-hogy működik, kiket céloz meg, hogy ír ugyanarról a témáról, társai. Le a kalappal a többiek előtt, ha bulváros stílusukkal nem is mindig tudunk azonosulni, azért jófejek és rendre meg szoktak említeni minket, mint forrást, amikor nálunk látnak először egy témát, amit aztán ők is feldolgoznak. Ennek mindig nagyon örülünk is.

Van egy új jövevény, Eger Hírek a neve, ami viszont valamiért kilóg a sorból. Érdekesebb találatainkat rendre megírja ő is kicsit felturbózva, és ez így is van helyén, viszont valamiért soha nem említett még meg minket. Úgy sem, hogy néha a téma mellett komplett gondolatokat is átemel tőlünk magához. A dolog miértjét azért nem értjük, mert nem vagyunk konkurencia, legalábbis mi nem érezzük magunkat annak. Sokkal kisebbek vagyunk, egészen más stílusban írunk, emellett az olvasóink és a céljaink is eltérnek. Nem reklámra vágyunk, azzal ugyanúgy beérnénk, ha csak egy üzenetet dobna nekünk ilyenkor, és az oldalra nem kerülnénk ki sem. Eddig létezett egy soha ki nem mondott, soha nem kért, valahogy mégis fenntartott tiszteletet, ami kölcsönösen megvolt a helyi médiumok közt – például a forrásmegjelölés esetében is. Ez nem pénzről / sikerről / karrierről szólt, pusztán egy egyszerű gesztusról és így az adott oldal mögött álló ember milyenségéről. De hát ki így játszik, ki meg úgy, semmi nem változik, és ha valaki így érzi jobbnak az életét, ám áldásunk rá. Csak szokatlan a helyzet és nem is annyira tetszik, ezért még barátkoznunk kell vele.

Szólj hozzá! 9 hozzászólás

  • Az impresszumuk alapján a híres (inkább hírhedt) Körmendi Gábor áll az oldal mögött.

    • Egrinapok szerint:

      Igen, hát vele sem cserélnénk életet :)

    • Úgy látszik egyre több civilnél,normális portálnál telik be az a „bizonyos” pohár velük kapcsolatban. :) Nekem is volt egy csörtém velük. Amikor a zárt egri csoportból átvették a posztomat: a nevemmel jelentettek meg egy cikket. De még arra is lusták voltak,hogy az általam belinkelt ,Eger város hivatalos oldalán megjelent felhívást,álláslehetőséget végigolvassák.

  • Majoros Mirtill szerint:

    Szégyen az az oldal. Szégyent hoznak az ujsagirasra….nem értem hogyan hozhatnak le egy olyan hírt amire nincsen 100%os alapjuk, ti azt írtátok NYILHAT es reméljük, ok meg pofa nélkül hazudnak….

  • Közszolga szerint:

    Ez a Fidesz hivatalos egri bulvár lapja. Hirdetik a moziban, fesztiválokon, vettek egy csomó lájkot. A választásokra akarnak olvasókat szerezni. Eszköz nem számít.

    • Sasi szerint:

      Ismerjük a hátterét, de maga az emberi tényező is egyszerre lenyűgöző és szomorú az oldal mögött. Hogy létezik, aki ilyen karrierig jutott és ez meg is felel neki, nincs igénye ennél magasabb színvonalra se szakmailag, se emberileg. Bámulatos, hogy milyen sokfajták vagyunk

      • Betti szerint:

        Képzeljétek el hogy nevetségesen néztek ki, magányosak vagytok és minden munkahelyetekről kirúgtak titeket. Lenne bármire igényetek? Több empátiát!! XD

  • peterdi szerint:

    kövér pumuklinak nő kéne. amíg nincs nő, vannak kínos cikkek meg facebook videók nőkről. de tyúk meg tojás esete, azért nincs nő, mert pumukli fogyi, vagy pumukli fogyi, mert nincs nő, ezt már nem tudjuk meg